3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. május 24. | Sári Júlia

Scorsese megpattant a Bob Marley-filmből

Copyright:

Hiába övezte feszült várakozás Martin Scorsese következő, zenei témájú filmjét, amely a jamaicai reggae-legenda, Bob Marley életét mutatta volna be, a legendás rendező az előkészületek során kiszállt a vállalkozásból. Az életrajzi film a rendező elmondása szerint az ütemtervvel kapcsolatban kialakult konfliktusok miatt nem fog megvalósulni – legalábbis nem az ő rendezésében.

Miután az Oscar-díjas rendező két elsöprő sikerű rocktörténeti dokumentumfilmmel örvendeztette meg a zene- és filmrajongókat, nem volt kétség afelől, hogy következő készülendő alkotása, a Bob Marley-ról szóló film is minden várakozásnak meg fog felelni. Éppen ezért jelent sokak számára nagy csalódást, hogy ez utóbbi már az előkészületek során meghiúsult, így a Bob Dylan, illetve a Rolling Stones munkásságáról szóló remekműveket nem követi harmadik mozisiker. Amint azt az érintettek elmondták, Scorsese és a gyártók, illetve a producerek nem tudtak megegyezni egyes dátumokat illetően, s ez áthidalhatatlan akadályt jelentett a további közös munkát illetően, így a rendező helyét Jonathan Demme fogja elfoglalni, aki több nagyszabású, zenei vonatkozású projektet levezényelt már, és olyan zenészek számára készített koncert DVD-t, mint Neil Young vagy Robyn Hitchcock.

Azt persze nem tudhatjuk, hogy Scorsese személyének hiánya mennyire nyomja rá a bélyegét az immár gyártásban lévő filmre, ám ha minden jól megy, az eredményt 2010 február 6-án fogják bemutatni, amely nap Marley hatvanötödik születésnapja lenne, ha a zenész megélte volna. Mindeközben egy másik film is készül Bob Marley életéből, méghozzá egy, a zenész feleségének, Rita Marley-nak a memoárjaira alapuló játékfilm. A Rudy Langlais rendezésében készülő alkotásban ráadásul, úgy hírlik, nem más fogja a feleség szerepét játszani, mint a soul énekesnő Lauryn Hill.

Sári Júlia

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Tovább

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Tovább

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Tovább

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Tovább

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky