3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. június 10. | Zaják Ádám

Ez kemény! George Michael nem engedi!!!

Copyright:

Furcsa dolgokat produkál az élet olykor-olykor, mint például most is: a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb zenekaráról, a Wham!-ről szóló dokumentumfilm ötlete is már akadályokba ütközik. A történet pikantériája, hogy pont az egykori alapító tag, George Michael hiúsíthatja meg a banda sikereit, bemutató mozit.

Az együttes hajdani menedzsere, Simon Napier-Bell aggodalmát fejezte ki a még csak ötlet szinten létező – a Wham! igaz sztorijait prezentáló és a kulisszák mögé is bepillantást engedő - zenés dokumentumfilmmel kapcsolatban. A nem kevesebb, mint 50 millió fontra tervezett költségvetésű kis produkcióval könnyen megeshet, hogy csak egy projekt marad, hiszen az egyik főhős, George Michael beinthet a készítőknek, ha nem engedélyezi a zenekarral kapcsolatos dokumentumok, valamit a zenei jogok felhasználást.

- Nagyon sok jelentkező akad a film elkészítésére, ám nincsenek könnyű helyzetben, hisz George Michael személye megkerülhetetlen, ugyanis a kivételes hanggal megáldott énekes kezében tartja a gyeplőt, azaz a zenekari jogokat és nem nagyon akar megválni tőlük. – kommentálta a rémült menedzser.

Simon még azt is elárulta, hogy: „ez a mozi a Wham! aranykorát idézné fel elsősorban, a zenekar ’83 és ’85 közötti slágerlista csúcsokat döntögető időszakát.”

Zaják Ádám

Forrás: Music News

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Tovább

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Tovább

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Tovább

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Tovább

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky