3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. október 26. | Bakos Dalma

Enya zseniális visszatérése

Copyright:

Elkészült Enya hetedik nagylemeze, mely az „And Winter Came” címet kapta. Már azt is biztosan lehet tudni, hogy az albumot a „Trains and Winter Rains” című számmal fogják reklámozni. A dal és a lemez hivatalosan november 10-én kerül majd a boltok polcaira.

Természetesen Enya halad a trenddel, ugyanis az albumát digitális formában is meg lehet majd szerezni.

Az „And Winter Came”-t két évig készítették Írországban az Aigle Studios gondozásában. Az énekesnő igen tehetséges stábbal dolgozott: a producer Nicky Ryan, a szövegíró pedig Roma Ryan volt.

Enyának eddig minden dalát hatalmas siker követte, több mint 70 millió eladott lemez van a háta mögött, amivel az egyik legsikeresebb szóló énekesnő. A „Day Without Rain” elérte a „multi-platinum” státuszt – ennek köszönhető, hogy 2001-ben Enya adta el a legtöbb albumot.

Grammy Díjak terén sem kell szégyenkeznie Enyának, hiszen azt megkapta többek között a „Shepherd Moons”-ért, a „The Memory of Trees”-ért is.

Az énekesnőt ezen felül még Oscarra is jelölték a legjobb betétdal kategóriában a „For A Motion Picture”-ért, a „May It Be” című számért (amiben szintén Nicky és Roma Ryan-nal dolgozott együtt), illetve a Gyűrűk Urában Peter Jackson külön kérésére is elénekelt egy dalt. A „May It Be” –t egyébként Golden Globe-ra is jelölték annak idején.

Ahogy végignézzük ezeket az elismeréseket, nem lehet kétségünk afelől, hogy Enya a hetedik lemezével is tarolni fog.

Bakos Dalma

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
TULIPÁN 2008. okt.. 26.  21:19 1
Eddig is meglehetett digitális formában. Úgy tudom a cd az NEM analóg !!
Kiadták az összeset már cd-n. Az lenne a hír ha LP-n is megjelenne, mivel egyre több LP jelenik meg újra. Lehet mégse az MP3-om a legjobb minőség? hihi
   

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky