3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2008. november 6. | burlesque

Ezerrel száguld felénk az új Prodigy

Copyright:

Liam Howlett és csapata legutóbb 2004-ben jelentkezett új albummal, most azonban vége a várakozásnak, hiszen ezerrel száguld felénk egy új hangzás, azaz 2009-ben a Prodigy végre kiadja ötödik lemezét, majd pedig turnéra indul!

A Prodigy-albumokba szinte lehetetlen belekötni, legfeljebb az teheti ezt meg, aki teljesen elzárkózik az elektronikus zenétől. A trió mesterien vegyíti a modern technika adta lehetőségeket a funky, a punk és a rock jellegzetes megoldásaival – ennek megfelelően már számtalan sláger született a Prodigy műhelyében: ’No Good’, Voodoo People’, ’Smack My Bitch Up’, ’Breathe’. Persze nem egy-két dal viszi a hátán a zenekar korongjait, hiszen Howlették valamennyi albumukat mesterien, a legapróbb részletekig kidolgozzák.

A csapat 2004-es lemeze, az ’Always Outnumbered, Never Outgunned’ ugyancsak remekül sikerült, noha a tagok közül egyedül Howlett játszik az albumon. A folytatás jövőre érkezik, és immáron mindhárom zenész – Keith Flint és Maxim is – részt vesz a munkálatokban. A hírek szerint az új dalok a kilencvenes évek hangulatvilágát hozzák vissza – természetesen XXI. századi köntösben.

A Prodigy készülő műve, mely az ’Invaders Must Die’ címet kapta, 2009. március 2-án jelenik meg a banda saját kiadója, a Take Me To The Hospital, valamint a Cooking Vinyl gondozásában. Az együttes jövő áprilisban Nagy-Britanniában fog turnézni: a srácok Anglia legnagyobb városai mellett Skóciába és Walesbe is ellátogatnak.

Reméljük, hogy Howlették Európa többi országát is célba veszik 2009-ben – nyugodtan jöhetnek a Papp László Budapest Sportarénába is…

burlesque

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Weiter

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Weiter

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Weiter

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Weiter

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky