3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. december 2. | burlesque

Terrortámadás miatt nem mentik meg a Földet

Copyright:

Jon Bon Jovinak és Roger Waters-nek idén nem lesz alkalma fellépésekkel jótékonykodni, ugyanis terroristaveszély miatt elmarad a december 7-re tervezett Live Earth.

Az indiai Mumbai városában napok óta válsághelyzet van, így nem csoda, hogy a december 7-re kiírt rendezvényt a menedzsment végül lefújta. A tavalyi Live Earth folytatására egyelőre tehát még várni kell.

Az idei koncertek ugyanis – a 2007-estől eltérően – „mindössze” egy helyszínen zajlottak volna: éppen Mumbaiban. Ennek megfelelően jóval kevesebb sztárt hívtak meg, mint tavaly, de nagy nevekben azért idén sem volt hiány. A 2008-as fellépők között lett volna a Bon Jovi, a legendás Pink Floyd basszusgitáros-énekese, Roger Waters, valamint a Black Eyed Peas tagja, Will.I.Am. is. Mellettük kiváló indiai zenészek játszottak volna még, de a tragikus események következtében sajnos az ő szereplési lehetőségük is ugrott.

Arról egyelőre nem érkezett hír, hogy az elmaradt rendezvényt bepótolják-e a közeljövőben, de a Live Earth megálmodóját, Al Gore-t, valamint a mindenre kapható Waterst ismerve csak idő kérdése, hogy mikor lesz a buli.

A helyszín megválasztása mindenesetre érdekes kérdés lehet: vajon bevállalják a szervezők még egyszer Mumbait, vagy India más részét célozzák meg?

burlesque

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Tovább

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Tovább

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Tovább

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Tovább

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky