3423 trupă 12355 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Balatonsound 2009

2009. június 12.

Figyelem! Elfogytak a bérletek a Balaton Soundra

Copyright:

Úgy néz ki a történelem ismétli önmagát, hiszen 2008-ban komoly gondot okozott, hogy egy óvatlan pillanatban, szépen elfogytak a bérletek és jegyek a Heineken Balaton Soundra. Nos, ami azt illeti, most igen korán – kicsit több mint egy hónappal a július 9-i start előtt – június 12-én délután elfogytak a fesztiválra jogosító bérletek. Napijegy még kapható!

Százötven zenekart és DJ-t ígér idén július 9-10-11-12-én Zamárdiban a Heineken Balaton Sound fesztivál. A fellépők között olyan sztárok lépnek színpadra, mint  Moby, a Röyksopp, az Underworld, a Groove Armadát pótló Orbital, a Kraftwerk, Carl Cox, David Guetta, Sven Väth, Erick Morillo és sokan mások.

A hazai fesztiválpaletta egyik legfiatalabb rendezvénye hamar a legkedveltebb nyári fesztiválok egyike lett olyannyira, hogy tavaly már a nyitás előtt egy héttel teltházat jelentett. Most, egy hónappal a fesztivál előtt elfogytak a bérletek. Napijegyet még – korlátozott számban – lehet kapni, de a tavalyi példa alapján könnyen lehet, hogy még a Sound előtt ezek is elfogynak.

Ugyanígy érdemes a VOLT-fesztiválra is készülni, miután a bérletek nagyrésze, mintegy 80%-a már elkelt és június 17-ig lehet csak kedvezményes áron jegyet váltani Magyarország egyik legizgalmasabb rendezvényére.

Forrás: sziget.hu

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Remarcă
milek 2009. jún.. 15.  12:16 1
ELADÓ BÉRLET + kempingjegy ha lemaradtál: http://balatonsoundberlet.fw.hu
   

2009. július 15.

Balaton Sound: Interjú Balaton Szandrával

Hosszas keresgélés után megtaláltuk a fesztivál legjobb interjúalanyát Balaton Szandra személyében. Most megtudhatjátok miként telt a négy nap egy igazi party csaj szemszögéből, akinek az élményei kiverik olykor a biztosítékot, de erről majd később, ha tovább olvastok! A continua

2009. július 14.

Moby: Best of a Balaton Sound-on! Galéria!

Moby egy igazi sikerzenész. Azt játssza, amit a közönség hallani akar, ráadásul CD minőségben. Nem volt át átkötő saját kedvenc a Moby „B sides”-ról csak szín tiszta slágergyártás. Egy élmény volt! A continua

2009. július 14.

Röyksopp: ez elég karcsú volt! Galéria!

A Röyksopp fellépésére rengetegen voltunk kíváncsiak, mégis csalódottan kellett konstatálnunk, hogy inkább hallgatjuk meg lemezen őket, mint élőben. Így lehet elcseszni egy remek koncertet, de miért is? A continua

2009. július 14.

Brains: A drum’n’bass rugói Galéria!

A sejtéseink beigazolódtak, mivel a magyar Brains első nagyszabású fellépése lyukat ütött jó pár fejben. Megérdemelték a Nagyszínpados lehetőséget, mindenki vastapssal köszönt el tőlük. A continua

2009. július 13.

Orbitális buli a harmadik nap! Képek!

Nem volt szűkmarkú az Orbital sem az idei Balaton Soundon, hiszen húsz év legnagyobb zenéit hozták el nekünk. Pénteken Kraftwerk, szombaton Orbital és a sort folytathatnánk tovább... A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky