3423 trupă 12355 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2009. június 26.

A Yava zenekar programja idén

Copyright:

A nyár heve a Yavát is elkapta: a Zöld Pardonban és a Múzeumok éjszakáján tett fellépésekkel kezdetét vette a zenekar nyári koncertsorozata. A héten Pécsett, majd Lengyelországban, később pedig számos hazai városban és Pozsonyban is feltűnik majd a népzenészek, punkok és hardcore harcosok közös csapata.

Idén sem marad határainkon belül a a Yava zenekar: már évekkel ezelőtt is hatalmas sikerrel szerepeltek Közép-Európában, s így most, hogy a Zene Ünnepére beadott pályázatokat sikerült megnyerni, ismét Lengyelországba és Szlovákiába látogathatnak. Az együttes nagy tömegek előtt játszott június elején a Zöld Pardonban, majd 20-án a Múzeumok éjszakáján a Nemzeti Galériánál, 26-án pedig a pécsi Folk and Roll Fesztiválon szerepelnek a Barbakán Várárokban. Július 10-én következik a varsói kiruccanás, majd 19-én Debrecen, utána augusztus 20-án Tatabánya kerül sorra, egy nappal később, augusztus 21-én pedig az Azfeszt Kemping színpadán szerepel a csapat Nyírbátorban.

A pozsonyi fellépés időpontja még egyeztetés alatt áll, néhány őszi szeánsz azonban már most biztos: szeptember 11-én Solymáron, október 10-én pedig a szombathelyi Gesztenyefeszten játszik a Yava. A fővárosi rajongók is reménykedhetnek, ha nincs kedvük vidékre utazni valamelyik fellépés kedvéért, ugyanis már tárgyalás alatt el egy következő budapesti koncertdátum is.

A zenekar első albuma, a tavaly megjelent Folcore továbbra is elejétől a végéig ingyen meghallgatható a zenekar oldalán. A lemez - melyet 2008-ban a legjobb világzenei albumnak jelöltek a Fonogram díjátadón - megvásárolható országszerte az ismertebb lemezlelőhelyeken, köztük a MediaMarkt és Saturn áruházakban, a Fókusz Music Shopokban, az Anima Könyvesboltokban, a budapesti Írók Boltjában, a Wave lemezboltban, a Mind-Zene áruházban, a www.dalok.hu és a www.yava.hu oldalon, és a Yava koncerteken.

Yava koncertek a jövőben:

2009. június 26.
Pécs, Barbakán Várárok - Folk and Roll Fesztivál

2009. július 10., péntek
Lengyelország, Varsó
 
2009. július 19., vasárnap
Debrecen

2009. augusztus. 20., csütörtök
Tatabánya
 
2009. augusztus 21. péntek 22:30
Nyírbátor - Azfeszt (Kemping színpad)

2009. szeptember 11., péntek
Solymár
 
2009. október 10., szombat
Szombathely - Gesztenyefeszt

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 22.

KELET  - Dzsúdló egy jó dallal indítja a szezont

Dzsúdló idei első megjelenése az elszakadás és felnőtté válás témáját boncolgatja. A pörgős felvétel egy baráti kollab terméke: a rap betétet Signo adja, a számhoz készült klipet a baráti társaság harmadik tagja, Szél Benjámin rendezte. A continua

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. A continua

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. A continua

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. A continua

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky