3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2009. augusztus 25. | Szabó László

Arctic Monkeys a kéklő kelta habokon

Copyright:

Arctic Monkeys új albummal jelentkezik, még pedig „Humbug” címmel. Az induló dalra készült videoklipre szokták azt mondani fantörpikusra sikerült. Hogy miért is? Nagyon úgy tűnik a brit indi-rock csapat kezd finomodni és hű maradni anyaországukhoz Nagy- Britanniához, itt arra gondolok, hogy a brit hűvösség erőteljesen érezhető a dalukon és királynői finomsággal játszanak. (ha lehet így fogalmazni)

A Billboard–nak nyilatkozó csapat, azért kedves kontrasztot mutat, hiszen New Yorkban adott interjújuk az ilyenkor szokásos nyári páratartalommal rendelkező városban a srácokat nem akadályozta meg abban, hogy forró teát rendeljenek. Tehát az angol gyökerek erőteljesen megvannak, ami tulajdonképpen nem is baj, mivel az elkészült új korong is ezt az angol hűvösséget igyekszik sugallni. 

Az Arctic Monkeys harmadik nagylemeze ma jött ki az Államokban (értsd: Los Angeles és New York), tegnap pedig az Egyesült Királyságban.

Az elkészült albumról nyilatkozó Alex Turner csak annyit jegyez meg, hogy tulajdonképpen a dallamos pop és rock határait boncolgatják dalaikkal.

Tulajdonképpen, ha klipről kellene pár mondatot írni, akkor az csak annyi lenne, hogy egy kelta eposzra hajaznak a srácok, de nyugodtan mondhatnánk azt is, hogy ez egy pophimnusznak nevezhető klip a zenéjével együtt. A lényeg pusztán csak annyi, hogy a klipet szépen kimunkált vizuális technika jellemzi, amit az együttes őszinte, finom színészi játéka tovább gazdagít.

A banda menedzsmentje reméli, hogy a korábbi szép eredményeket hozzák majd az új dalok lendülete is. Továbbá a menedzsment kitér arra, hogy a srácok lesznek a jövő nagyjai, hiszen betörtek az amerikai piacra is.

Ha a klipet megnézzük, akkor ezen nem is tudunk csodálkozni.

Szabó László

Forrás: billboard.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Seguir

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Seguir

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Seguir

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Seguir

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky