3423 artistes 12355 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2010. december 3.

Teltházas koncertek - Budapest-London

Copyright:

A Sárik Péter Trió a napokban mutatta be második, „PIECES” című lemezét Budapesten hatalmas érdeklődés mellett. A Trió a lemezbemutató koncert sikere után újabb elismeréseket gyűjthetett be, hiszen a világ egyik legrangosabb jazz eseményén, a Londoni Jazz Fesztiválon három teltházas koncertet adott a brit főváros kiemelt klubjaiban.

A „PIECES” angliai lemezbemutatójára London egyik legjelentősebb jazzklubjában, a Pizza Express Pheasantry klubban került sor a Bolygo Music szervezésének köszönhetően, a London Jazz Fesztivál keretei között. Nem jellemző, hogy a magyar zenekarok iránt ekkora az érdeklődés – a jegyeket hamar elkapkodták a Trió brit rajongói.

„Örömmel láttuk, hogy Angliában már ilyen sokan ismernek és szeretnek minket, hiszen az összes jegy elkelt mindhárom koncertünkre. Egyáltalán nem jellemző, hogy magyar jazz-zenekar iránt ekkora az érdeklődés külföldön, ráadásul mindegyik klubba visszahívtak minket, így már most körvonalazódik egy nagy angliai turné 2011-re!” – mondta el Sárik Péter.

A Pizza Express vezetője, Ross Dines személyesen gratulált Sárik Péternek és két önálló, egész estés koncertre hívta vissza a Triót a Soho felkapott jazzklubjába, melyre a közönségnek már csak néhány hónapot kell várnia!

A Sárik Péter Trió új lemeze London legnagyobb hanglemezboltjában, a harmincas évek óta működő, tradícionális Foyles-ben is kapható, a magyar jazzőrültek pedig december 1-én, a Trió klubnapján láthatják élőben kedvenceiket, akik kívánságműsorral kedveskednek a közönségnek a Budapest Jazz Clubban.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 22.

KELET  - Dzsúdló egy jó dallal indítja a szezont

Dzsúdló idei első megjelenése az elszakadás és felnőtté válás témáját boncolgatja. A pörgős felvétel egy baráti kollab terméke: a rap betétet Signo adja, a számhoz készült klipet a baráti társaság harmadik tagja, Szél Benjámin rendezte. Continuer

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Continuer

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Continuer

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Continuer

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky