3248 zenekar 11937 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2011. január 24. | Anikó

Magashegyi Underground: Cél a közös élmény

Copyright:

A Magashegyi Underground már nem csak a koncertre járók naptárában van aktívan jelen, mert tavaly megjelent első albumuk is, az Ezer Erdő. Így otthon, a lemezről is bármikor elérhetővé váltak a dalok. A zenekar azonban a nagylemez megjelenése után sem állt meg pihenni: a napokban jelenik meg az Ezer Város című kislemez. Bocskor Bíborka mesélt nekünk a lemezekről és a fellépésekről, valamint arról, hogy milyen fontos a zenekar számára, hogy igazi közös élményt hozzanak létre egy-egy koncerten.

Milyen érzés nagylemezzel rendelkező zenekarnak lenni? Hiszen nálatok sokat kellett várni erre az első klasszikus albumra. Mi volt az oka, hogy nem jöttetek ki korábban egy ilyen anyaggal?
- Jó, nagyon jó érzés. De nem egy olyan nagyon különleges dolog a nagylemez, mert nem látható, hogy milyen az, amikor az ember otthon berakja, és azt sem tudhatjuk, hogy hogyan viselkedik annak hallgatása közben. 
A koncertek ezzel szemben a személyes kapcsolat lehetőségét adják, ahol a szemtől szembeni élmény teremtődik meg. Persze, így is érkeznek visszajelzések, főként írott formában, ezek nagy része pozitív, épp ma kaptam egy üzenetet, hogy 13.-ak vagyunk a MAHASZ top 40ben, ez jól meg is lepett. És persze vannak negatív vélemények is, mint például az, ami a ti oldalatokon megjelent, de ezt is lehet szeretni, persze, ha építő jellegű.
Azért jelent most meg, mert most lettünk kész vele. Ezt nem úgy kell érteni, hogy három évig csiszolgattuk ugyanazokat a dalokat, hanem úgy, hogy három évbe telt, amíg közösen egy ilyen hosszabb lélegzetű mondatot – nagylemezt ki tudtunk mondani.

Titeket leginkább koncertező zenekarként lehet ismerni, a második lemezre is annyit kell majd várni, mint az elsőre?
- Az jó, hogy koncertező zenekarként ismer a közönségünk, mert annál rosszabbat el sem tudnék képzelni, hogy sok lemezes és nem koncertező zenekarként ismerjenek, mert van ilyen is. Szóval ennek kifejezetten örülünk!
Szerintem nem kell ilyen sokat várni a második lemezre, beszélgetéseink szerint még idén ki kellene jönni a következő lemeznek, persze, ha a következő nyelv, kommunikációs forma kitalálása, megtanulása nem igényel több időt. Most úgy érezzük, belejöttünk ebbe a játékba, de mindjárt itt a nyár s a sok fesztivál. De ne hivatkozzatok erre az interjúra, ha másként lesz! Mert mi az élet természetességét részesítjük előnyben, amely szerint minden pontosan a maga idejében történik meg.

A napokban jelenik meg egy új kiadványotok, egy kislemez. Mit lehet erről tudni?
- Az Ezer Erdő tükre volt annak, hogy hol szeretnénk élni, az Ezer Város tükre lesz annak, ahol élünk. Tele lesz szösszenetekkel, régi- új dalötletekkel, remixekkel, egy kicsit próbáljuk megmutatni, hogy mennyi forma és hangzás jutott eszünkbe, amíg létrejött ez a közös Ezer erdő.

Ezer Erdő és Ezer Város... hangzásvilágában a kislemez közelebb áll a városi forgatag zúgásához, lüktetéséhez?
- Nem kifejezetten, mert számomra nem így tevődik fel a kérdés. Szerintem az embereknek nincs egységes erdő vagy város képük, ehhez az emberi gondolatvilág, lélek túl színes. Mind a két lemez hagyni szeretné, hogy mindenki a lemez hallgatása közben teremtse meg a saját képét, akár a városról, akár az erdőről és hogy mindenki eldönthesse magában, hogy számára melyik lüktetőbb és zajosabb.

Mostanában több helyen is adtatok akusztikus koncerteket. Más a légkör, fogadtatás egy ilyen koncert esetében?
- Igen, más a légkör, nagyon sajnálom, hogy a klubok nem kapnak elég támogatást annak érdekében, hogy biztosíthassák azt a hangzást, amit a zenészek is és a közönség is annyira szeretne. A klubkoncerteken általában fergeteges a hangulat, köszönet a közönségnek, mert hatalmas szerepük van ebben. A fesztiválok hangulatából idéz az egyik dalunk is. Az akusztikus koncerteken pedig a finomabb színeket is érzékelhetővé tehetjük. De nem csak az akusztikus koncert másabb, mint a többi, hanem minden egyes koncert különbözik egymástól. Pontosan úgy, mint pl. egy-egy találkozás, még akár egy ismerős emberrel is.

Nem áll tőletek távol a rendhagyó megoldások alkalmazása, akár a lemezpromóció kapcsán, akár a közönséggel való kapcsolat kapcsán. Például mikor a lemezbemutatón megleptétek a jelenlevőket azzal, hogy hátulról mentetek fel a színpadra. Mennyire fontos nektek a rajongóitokkal való kapcsolattartás? Számíthatunk a későbbiekben is ilyen extrém megmozdulásokra?
- Számunkra a legfontosabb dolog a kapcsolattartás, de úgy gondolom, hogy sokkal szebb szó a befogadó, mint a rajongó. És persze, folyamatosan gondolkodunk azon, hogy hogyan kerülhetnénk közelebb egymáshoz, mármint előadók és befogadók. Mindennek az a célja, hogy egy közös élmény születhessen. A lemezbemutatón történt dolgot, amit említettél, a pillanat szülte, nem is emlékszem már, hogy melyikünk találta ki, de nagyon jó érzés volt: jobb volt a koncertet ilyen személyesebb kéznyújtással kezdeni, mint ahogy megszoktuk és megszokhatták.

Mik a terveitek 2011-re?
- Ahogy én érzékelem, nekünk nem terveink, hanem álmaink vannak, azokról pedig nem szabad beszélni, nehogy elillanjanak... Az a tervünk, hogy az álmaink megvalósuljanak.


Következő koncertek:
január 22. Kesztölc
január 29. Bp, Klebersberg Kultúrkúria, Ezer Erdő Akusztik, Vendég: Szalai Anesz

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. május 17.

Mystery Gang:  Rengetegen szeretnek minket, mégsem vagyunk előtérben

Május 18-án a Millenárison mutatja be a Mystery Gang első magyar lemezét, de emellett az eddigi nagy slágerek és az angol lemez is hallható lesz. Mindezt olyan körítéssel, amelyet eddig még nem láthattunk a zenekartól. Kicsit erről is kérdeztük Egri Péter, de leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy innen hogyan tovább! Tudjátok; Megőrülök érted!  Tovább

2012. május 2.

Gravitonas: Zeneszerzők vagyunk, és minden dal, amit írunk, 100%-ig mi vagyunk

Alexander Bard, a Gravitonas svéd formáció zeneszerző-producer tagja igen karakteres személyiség. Még így telefonon keresztül is feltűnő volt, milyen konkrét elképzelései vannak a zenéről és a szakmáról. Tudatosan építik fel karrierjüket, ötvözik a stílusokat és nem csak egy-egy réteghez szeretnének szólni, hanem az egész modern fiatal generációhoz. Semmi elrugaszkodottság, egyszerűen és közvetlenül mesélt, merre is tart most a Gravitonas.  Tovább

2012. április 27.

Uzipov: A lényeg a primóság, a kamu nélküli, sallangmentes rock

A hazai zenei élet feltörekvő rock bandája, az Uzipov három tagja valóban meglepő összhangban van nemcsak a zenében, hanem elképzeléseik, közös terveik kapcsán is. Határozottan látják, milyen irányt hivatottak képviselni a műfajon belül: nem finomkodnak, hanem megmondják a frankót. Kérdéseimre Kubányi Bálint dobos, Hosszú Gábor basszusgitáros/énekes és Walkó Gergely gitáros válaszolt. Tovább

2012. március 28.

The Subways:  Egyszerűen imádjuk, amit csinálunk

A The Subways egyik tagjával, Charlotte Cooperrel (ének, basszus) beszélgettünk. Helyszín az A38 hajó backstage-e, amely maga is lebilincselő. Hát még a banda tagjai! Mindannyian mosolyogtak, pörögtek, alig várták a koncertet. Charlotte egy nagyon kedves, végtelenül hiteles és vidám lány. Olyan természetesen viselkedett, mint egy régi barátnő. Emellett a szerelését is nagyon szerettük, vagány volt és szexi.  Tovább

2012. március 27.

Low-Fi: Egy lemez sosincs kész

A Low-Fi meghatározó zenekara az olasz indie színtérnek, habár a srácok zenéje egyre inkább a new wave felé fordult az elmúlt időszakban. Nemrég jött ki első lemezük, a What We Are Is Secret, ami kicsit visszakacsint a 80-as évekbe, mégis teljesen modern rock lemez lett, jó sok elektro hatással. A csapat jelenleg debütáló albumát turnéztatja Európában, így március 31-én, szombaton Budapesten, a Szabad az Á-ban is bemutatják az anyagot. Villáminterjúnkra az egyik Belluccio fivér, Alessandro válaszolt. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky