3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. március 3.

Megszokta a börtönt a zenekar

Copyright:

Az egyik legtöbbet foglalkoztatott hazai rock and roll zenekar, a Pedrofon ismét az Alcatrazban lép fel, azon a helyen, ahol eddig a legtöbb koncertjüket adták. Nem csoda hát, ha a zenészek igazán otthonosan mozognak a „börtönben”.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A zenekar 2002 óta muzsikál együtt, s ez idő alatt évente több, mint száz koncertet adtak, repertoárjuk és referenciájuk igencsak széles skálán mozog. Az előadásuk bővelkedik show-elemekben, felvonultatva az ’50-es, ’60-as évek rock and roll slágereit, a legjobb Hungária, Komár László, Elvis nótákat. A ’30-as, ’40-es évek swing világát is felidézi, és feldolgozza a hozzá közel álló közelmúltbéli dalokat is.

A budapesti szórakozóhelyhez, az Alcatrazhoz különös kapcsolat fűzi a rock and roll muzsikusokat, hiszen az évek során pontosan 80 bulit tartottak ott, s mindegyik fergeteges hangulatban zajlott. A közönség is elégedett volt a műsorral, számos visszatérő vendég tette tiszteletét, akik táncukkal igazi „Rockandrolliát” varázsoltak a rideg díszletek közé.

A Pedrofon néhány hónapnyi szünet után ismét „lesittelte” magát, s visszatért sikerei egyik helyszínére, hogy körülnézzen, mennyire fogékonyak még a rock and roll-ra. Szerencsére a „cellatársak” nem pártoltak el a helyszíntől: már az első idei koncerten is érdeklődve várták a Jailhouse rock aznapi képviselőit.

Az a buli csak a kezdet volt!

Ugyanis a február 4-ei fellépés után most, március 4-én is jelképes rabruhát ölt a hat zenész, s egy estére elviszik az Alcatraz falai közé az igazi, hamísíthatatlan rock and roll-t. Olyan nagyszerű Hungária és Komár László slágerekkel készülnek, mint a Szexbomba rumba, a Csókkirály vagy éppen a Mondd kis kócos. S persze a nemzetközi nagyságok örökzöldjei sem maradhatnak ki, így Elvis Presley és Jerry Lee Lewis repertoárjából mindenképp felcsendül majd egy-egy nóta.  A Pedrofon egyik legnagyobb sikere, az Ifa megy a hegyen szintén betölti majd a szórakozóhelyet, ahogy a Ronda vagy és a Csak tisztán című humoros, vitriolos szöveggel megáldott slágerek is. Nem mellesleg itt mutatják be legújabb őrületüket, egy George Michael dal feldolgozást, amely a pikáns „A gatya meg a fék” címet kapta!

S bár a Pedrofon tagjai egytől egyig törvénytisztelő állampolgárok, ebbe a börtönbe mindig szívesen vonulnak be, s mindenkit bíztatnak: csatlakozzanak hozzájuk, mert a „fegyőrök” péntek este jobbnál jobb ételeket és italokat szolgálnak fel, az Alcatraz színpadán pedig 22 órától egészen takaródóig szól a rock and roll!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky