3423 trupă 12355 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2011. május 4.

Insane menni Európa!

Copyright:

Februártól április elejéig közös turnén vett részt az Insane, a Grenma és Fish zenekarokkal. A koncertsorozatra a zenekar a tökéletes jelzőt használta, hiszen amellett, hogy a két másik banda haver volt, ami garantálta a jó hangulatot, nemegyszer játszhatott a három csapat teltházas klubokban.

A turné végeztével ismét a próbaterem lett az Insane otthona. Most május elején már úgy néz ki, jól állnak a dalírási folyamatokkal. Olyannyira, hogy a májusi Európa Turné előtt (ahol a Pro-Pain vendégei lesznek két héten keresztül), két napra stúdióba vonultak, hogy felvegyék egy új számot, amit a nyár folyamán ingyenesen letölthetővé tesznek , amely talán valamiféle iránymutatás lesz, hogy mit is várhattok tőlük 2012-ben az új anyagon, hiszen addigra már négy éves lesz az előző, Our lemez.

Május 13-án a Dürer Kertben a sörmajálison találkozhatunk velük, ahol a Cadaveres-el és rengeteg más bandával lépnek fel este 22:00 órától. Érdemes időben érkezni, hiszen megnyílt a kerthelyiség is, ahol kilehet próbálni a sörpongot és sörlinget, az igazi vagányoknak emellett egy rodeó bika is fel lesz állítva!

Májusi dátumok:
05/28 Bischofswerda [D] - East Club Open Air
05/26 Niedergörsdorf [D] - OFTundGut Festival
05/25 Aalen [D] - Rock It
05/24 Kassel [D] - Musiktheater
05/23 Frankfurt [D] - Nachtleben
05/22 Den Bosch [NL] - W2
05/21 Sonthofen [D] - Barfly
05/20 Jena [D] - Fhaus
05/19 Praha [CZ] - Exit Chmelnice
05/18 Liberec [CZ] - Casta Club
05/17 Lovosice [CZ] - Gambrinus Club
05/16 Gydnia [PL] - Ucho Club
05/15 Katowice [PL] - Mega Club
05/13 Budapest [H] - Dürer Kert

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 22.

KELET  - Dzsúdló egy jó dallal indítja a szezont

Dzsúdló idei első megjelenése az elszakadás és felnőtté válás témáját boncolgatja. A pörgős felvétel egy baráti kollab terméke: a rap betétet Signo adja, a számhoz készült klipet a baráti társaság harmadik tagja, Szél Benjámin rendezte. A continua

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. A continua

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. A continua

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. A continua

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky