3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2011. augusztus 26.

Barbra Streisand különleges albuma

Copyright:

A senkihez sem hasonlítható Barbra Streisandnak régi álma válik valóra azzal, hogy megjelentethet egy olyan albumot, melynek dalszövegeit kizárólag Alan és Marilyn Bergman, régi barátai és munkatársai írták; a „What Matters Most – Barbra Streisand Sings the Lyrics of Alan and Marilyn Bergman” című korong a Sony Music / Columbia Records gondozásában került a boltok polcaira. A 10 dalt tartalmazó kiadvány és annak deluxe változata 2011. augusztus 22-én jelent meg.

A „What Matters Most” című album Barbra első lemeze a 2009 szeptemberében megjelent „Love Is The Answer” című korong óta, mely az első helyen debütált Amerikában és Nagy Britanniában is; ezzel pedig Barbra lett az egyetlen előadó, aki 5 egymást követő évtizedben is készített #1 albumot.
 
Az új album produceri munkálatait maga Barbra látta el, és 10 olyan Bergman dal kapott helyet rajta, melyeket Barbra eddig még sosem énekelt; köztük az Oscar-díjas „The Windmills of Your Mind” (az 1968-as Thomas Crown-ügy című filmből), a „So Many Stars” (eredetileg Sergio Mendes és a ’66-os brazil férfi labdarúgó válogatott zenéje volt),  a (Frank Sinatra által népszerűvé vált) „Nice ’n’ Easy”, valamint a „That Face” című sláger (melyet elsőként Fred Astaire adott elő). A CD-vel egy csomagba egy 24 oldalas színes könyvecske is kerül.
 
A deluxe változaton további 10 olyan dal kapott helyet, melyek már korábban is megjelentek Barbra valamely albumán, és amelyeknek szövegét szintén Alan és Marilyn Bergman írták; köztük a „The Way We Were”, a „You Don’t Bring Me Flowers”, a „Papa Can You Hear Me?” és a „Pieces of Dreams” című dalok.
 
Barbra régóta várta, hogy egy teljes albumot töltsön meg azokkal a dalokkal, melynek szövegét Bergmanék írták, ezzel kapcsolatban pedig a következőket nyilatkozta: „Alan és Marilyn Bergman figyelemre méltó tehetséggel képesek kifejezni a szívügyeket.”
 
A tisztelet és a kölcsönös megbecsülés a dalszövegírók és az énekesnő között egyszerűen csodálatos. „Amikor dalt írunk, mindketten Barbra hangját halljuk” – meséli Alan és Marilyn Bergman. „Megteremti a kapcsolatot a szív és az ész között, majd a hangjával létre is hozza azt.”
 
Az RIIA szerint Barbra Streisand az abszolút #1 énekesnő a lemezeladások számát illetően a történelemben, valamint az egyetlen olyan nő, aki felkerült minden idők 10 legtöbb lemezt eladott művészeinek listájára, melyen olyan nevek szerepelnek még, mint Elvis vagy a The Beatles. Karrierje során Streisand 50 arany, 30 platina és 13 multiplatina státuszt elért korongot adott ki. Kiváló párhuzamos képességeit bizonyítja, hogy más művészeti pályán is beírta magát a történelembe: moziban és televízióban egyaránt sikeres színésznő vált belőle, emellett pedig énekesnő, előadóművész, filmproducer, filmrendező, szerző, fényképész és dalszerző (Oscar-díjat nyert az „Evergreen” zenéjéért, mely az „A Star Is Born” film főcímdalaként vált ismertté).
 
2 Oscar-díj (legjobb színésznő és legjobb dal), 5 Emmy-díj, 10 Golden Globe-díj, 8 Grammy-díj, egy különleges Tony-díj (1970-ben az évtized csillagának választották) és 2 Cable Ace-díj fűződik a nevéhez; a világon egyedüliként kapott mindettől a szervezettől elismerést. Mindezek mellett az Amerikai Filmakadémia Életmű-díjasa, valamint a National Endowment for the Arts Medal tulajdonosa, míg 2 megtisztelő Peabody-díjjal és egy Kennedy Center Honor díjjal is büszkélkedhet. A Grammy Életműdíja (Grammy Legend) is elismeréseinek hosszú sorát gyarapítja. Legutóbb a MusiCarestől kapott elismerést, az év embere kitüntetéssel díjazták.
 
Alan és Marilyn Bergmant egyedülálló karrierjük során 16 Oscar-díjra jelölték, melyből hármat meg is nyertek: "The Windmills of Your Mind" (1968), "The Way We Were" (1973), "Yentl" (1984). A  "The Way We Were" című dal továbbá egy Golden Globe-ot és 2 Grammy-díjat is hozott a kiváló művészeknek.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky