3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. szeptember 29.

Adri és Chriss Ronson  közös videóklipje

Copyright:

Hazánk népszerű lemezlovasa DJ Chriss azaz Chriss Ronson és az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai tehetsége, a fantasztikus hangú Adri közös produkción dolgoztak az elmúlt hónapokban, melynek eredménye hamarosan hallható lesz a rádiókban és a hazai, illetve az európai zenei csatornákon.

A dalban Nagy Adrienn  énekel,  Adriról érdemes tudni, hogy 2010-ben a „Szinglik Éjszakája” című film azonos című betétdalával vált ismertté,ami abban az évbenaz egyik legtöbbett játszott hazai felvétel volt a rádiós játszási adatok alapján  a dal 28 hétig szerepelt a Mahasz litsán.  Még ebben az  évben jelölték a VIVA Comet díj „Legjobb új előadó” kategóriájában, 2011-ben pedig egy rendkívüli produkcióval lépett fel a gálán. Első albuma tavaly jelent meg, „Eltűnnék Veled”címmel.  A dalhoz olyan videóklip készült, amely eddig teljesen egyedülálló Magyarországon, hiszen ez az első 3D-ben forgatott videó, amit a Cinema City mozi hálózat több mint 6 héten keresztül vetített a a 3D-s mozi filmek előtt!
 
A Chriss Ronson feat. Adri – Don’t Look Down c. dalához  készült videóklip forgatási helyszíne London volt, azon belül is a híres-hírhedt Soho negyed. A videóklipet 12 fős profi angol stábbal rögzítették, filmre, akár egy hollywoodi produkciót. A videóklip hang- és fényelési utómunkálatait a Colorfront cég végezte, amely Európa egyik vezető digitális utómunka stúdiója. A Colorfront csapat 2010-ben technikai Oscar-díjat nyert és a cég által fejlesztett szoftverrel készült többek között A Gyűrűk Ura trilógia filmváltozatának színezési utómunkálata is. Ezek jól mutatják, hogy Chriss Ronson és  Adri  teljes mértékben elkötelezett a minőségi munka mellett.
 
Chriss Ronson hosszú ideje produceri oldaláról is ismert, gondoljunk csak a The Quasar formációra, mely az ő személye köré épült. A csapattal hatalmas sikereket értek el nemcsak magyar, hanem nemzetközi vízeken is, a „World Beach” című szerzeményüket a mai napig rengeteg rajongó emlegeti. Chriss már a kilencvenes évek közepe fele bekerült a szakma vérkeringésébe, olyan kultikus helyeken volt rezidens, mint a keceli Korona, a Home Club vagy a Pacha. Karrierje során több mérvadó szavazáson választották meg az ország legjobb lemezlovasának, és mix CD-i illetve saját produkciói is rengeteg elismerést nyertek.
 
A dalszöveget az a Sarah Whittaker-Gilbey írta, akit a Mara elnevezésű duóból ismerhetünk, melyet férjével, Barry Gilbey-vel közösen alkot. A duó 1997 óta ostrolomja a dance szakmát, a progresszív house korszak egyik legnagyobb előadóiként tartják őket számon, ezt is az fémjelzi, hogy alkotásaik számos Global Underground albumon is megtalálhatóak.
 
Tehát minden adott ahhoz, hogy egy igazi sláger szülessen és Chriss Ronson és Adri közös produkciója új színt hozzon a hazai popzene palettájára.
 
A „Don’t Look Down” szeptembertől lesz látható majd a zenei csatornakon, de addig sem kell csüggednünk, hiszen már kikerült az internetre egy kedvcsináló, melyben a videóklip forgatás legfontosabb pillanataiba nyerhetünk betekintést. A werk videót megtaláljátok Chriss Ronson YouTube oldalán:
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky