3285 zenekar 12001 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2011. november 28. | -gabriella-

Harcsa Veronika: Nagy élmény volt versekkel foglalkozni

Copyright:

Ahogyan arról már mi is beszámoltunk december 10-én dupla Lámpafény koncertet ad Harcsa Veronika a Bárka Színházban. Ezen esemény kapcsán tettünk fel neki pár kérdést, de ezen kívül az is kiderül, hogy a bájos énekesnőnek milyen a kapcsolata a kortárs irodalommal, valamint pár részletet is elárul a különleges estéről.

Hogyan jött az ötlet egy ilyen jellegű koncerthez és albumhoz?
- Régóta szerettem volna magyarul is készíteni egy albumot. Azért kezdtem többet foglalkozni versekkel, hogy mélyebben megismerjem a magyar líra hagyományait, néhány költő életműve azonban akkora hatással volt rám, hogy elhatároztam, ezzel az élménnyel kell kezdenem valamit. Ebből az ötletből született a quartetem negyedik, Lámpafény című lemeze, melyen huszadik századi magyar költők verseit dolgozzuk föl.
A Bárka Színházbeli koncerten az album dalait adjuk elő. Vendégünk lesz Kulka János, aki Lackfi János által szerkesztett prózai szövegeket mond, melyek a feldolgozott költöktől, költőkről, a költő lét nehézségeiről szólnak. Általuk a feldolgozott verseken túl a szerzőket is szeretnénk közelebb hozni a hallgatóhoz.
 
Neked melyik a kedvenc versed ezek közül?
- József Attila Műterem című verse. Tizenkilenc évesen írta, bölcsessége megdöbbentő.
 
Tervbe van-e véve ennek a folytatása? Lesz-e más költők verseinek átdolgozása?
- Egyelőre ezt az egy verslemezt készítettük, és remélem, hogy sok helyen élőben is be tudjuk mutatni az anyagot. Nagy élmény volt versekkel foglalkozni, így nem kizárt, hogy később is fogunk hasonló vállalkozásba.
 
Kortárs írók műveit olvasod-e, esetleg azok közül gondoltál-e már valamelyikre, hogy érdemes lenne megzenésíteni?
- Igen, a felkészüléskor kortársak közül is próbáltam válogatni, ám többségük szókimondósága erősebb annál, mint hogy a mostani énemmel a színpdara tudnám vinni a verseiket. De nagyon izgatnak, ha lesz még verslemezem, az szinte biztosan kortárs lesz.
 
A nyertes vacsorát hova tervezitek? Erről mit érdemes tudni?
- Elindítottunk egy jótékonysági árverést a Bátor Tábor javára, melyen egy exkluzív HVQ ajándékcsomagot bocsátunk licitre, ennek része egy vacsora a teljes zenekarral. A helyszínt a nyertessel egyeztetjük majd, bár már gondoltam egy apró, franciás hangulatú helyre a belvárosban.
 
Hogyan kerültetek kapcsolatba a Bátor Táborral?
- Nyáron egy alkalommal Gyémánt Bálint gitárossal workshop-ot tartottunk a táborozó gyerekek egy csoportjának. Meséltünk nekik a blues születéséről, majd mindenki megírta, és elő is adta a saját blues dalát.
 
- Mennyire voltak a gyerekek fogékonyak a zenélésre és milyen dalok születtek?
Nem tudtam, mennyire fogjuk tudni mozgósítani a kamaszokat, ám meglepően nyitottan vettek részt a foglalkozáson, és nagyon megható, őszinte dalok születtek!
 
Mesélj egy kicsit az licitálásról!
- A harcsaveronika.hu-n bárki licitálhat az ajándékcsomagra. A nyertes egy két fős, 2012-es Harcsa Veronika-bérletet nyer, mely minden előadásomra érvényes, továbbá meghívjuk vacsorázni a zenekarral, biztosítunk két jegyet a december 10-i Lámpafény koncertre, és az eddig megjelent lemezeink dedikált példányait is megkapja. Vagyis a csomagot elég gazdagon állítottuk össze, remélem szép áron fog elkelni, hogy minél nagyobb összeghez jusson a Bátor Tábor Alapítvány.
 
Miért lesz különleges ez a koncert a többihez képest?
- Kulka János részvétele mindannyiunk számára megtiszteltetés. Ráadásul az ünnepek közeledtével, egy pici hangulatos színházban egész máshogy hatnak majd a versdalok, mint a korábbi koncerthelyszíneken.
 
Karácsony közeledtével ajánlj az olvasóknak egy verset és egy dalt, ami illik a hangulathoz!
- Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
Arvo Part: Spiegel im Spiegel
 
-gabriella-
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. május 2.

Grand Mexican Warlock: Egyszer egy srácot túlságosan megöleltem, azóta nem jár koncertre

A Grand Mexican Warlockot a néhai Idoruból ismerős Szabó Laci alapította – szokás őket szupergroupként is aposztrofálni, hiszen a tagok többek között a Subscribe-hoz, a Jazzékielhez vagy éppen az Esclin Syndo-hoz is kötődnek. Kérdéseinkre ezúttal a zenekar énekese, Undos válaszolt, nem éppen szokványos modorban! Tovább

2013. április 30.

Scage: Mi is a világuralomra törünk!

Boda Tomi és Mucsi Viktor (Jam) először Kóboráram néven alapítottak együttest, trió formációban nyomulnak Scage-ként. Zenéjük ötvözi a pop-punkot a metálos, agresszívebb elemekkel. 2011-ben a Kettesben, 2012-ben pedig a Tovább című EP-vel jelentkeztek. A koncertélményekről, tervekről a banda frontembere, Jam nyilatkozott nekünk. Tovább

2013. április 28.

SKAtch: Elképzelhetetlenek lennének a mindennapjaink ska nélkül

A szegedi SKAtch által játszott zene elsősorban a ska műfajhoz húz, amelyet magyaros-balkános ízzel fűszereznek meg. A csapat elsősorban klubokban valamint fesztiválokon szereti megmutatni magát, Szegeden kívüli második hazájának a Délvidéket tartja. Idén több nagy hazai fesztiválon is fellépnek majd, érdemes tehát odafigyelni rájuk! Tovább

2013. március 25.

Summertime: A hangulatból kiindulva eljutottunk a napsütéses nyárig

A Take A Break név nem volt valami megnyerő, ezért Mészáros-Kárpáti Marcell (ének, ritmusgitár), Hutera Lajos (szólógitár, vokál), Menyhárt Tamás (basszusgitár, vokál) és Mario Gonzalez (dob)2009-ben megalakították a Summertime zenekart, mely a jövőbeli számok hangulatának irányadó vonalát hivatott tükrözni. Mardellal, Norbival, Hajzival és Neczel vagyis a Summertime zenekarral beszélgettünk, ahol a rengeteg érdekesség mellett szóba került legfrissebb videoklipjük is. Tovább

2013. március 8.

Likó Marcell: Az új dalok nagyobb elmélyülést kívánnak

Február 27-én jelent meg a Vad Fruttik három számot tartalmazó EP-je, amit mindenki számára ingyenesen letölthetővé tettek a honlapjukon. Ennek kapcsán az internet adta lehetőségeknek köszönhetően sikerült beszélgetnem Likó Marcellel, az együttes frontemberével a dalokról, illetve az új klip forgatásáról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky