Magyarország két talán legismertebb koncertzenekara és egy ugyancsak nettóőrült energiabomba közös estén lép fel Budapest egyik legújabb koncerttermében a Barba Negrában. Egy valami biztosan közös a három zenekarban: eszméletlen energiák szabadulnak el, ahogy színpadra lépnek. Az est programja: Bohemian Betyars, Belga, Pannonia Allstars Ska Orchestra és PASO Sound System.
A Bëlga több mint, tíz éve tesz magasról a zeneipar és bárki elvárásira, úgyis azt teszik, amihez éppen kedvük van, de egy biztos: közönségük ezt őszinte lelkesedéssel fogadja és támogatja. Amíg a név eredete homályba vész, addig tíz nagylemezük dalai folyamatosan jelen vannak, hiszen az egyik legtöbbet játszó koncertzenekarról van szó.
Az első lemezről ismert Nemzeti Hiphop-ot még a nyáron el kellett zavarniuk rehabra, súlyos alkohol és drogproblémái miatt, de a fiúk megígérték, hogy hamarosan visszatérhet.
A magát következetesen „nem hiphop zenekarnak” definiáló zenekar, koncertjeiről ritkán jön el úgy a közönség, hogy ne legyen még másnap is téma, mivel lepték meg őket a teljesen őrült srácok. Kevés olyan dalt írtak, amiből egy-egy mondat ne lenne azóta is szállóige, a zenefelelős Titusz elmebeteg hangmintáit már messziről bárki felismeri.
Magyarország egyik legnépszerűbb koncertzenekara a Pannonia Allstars Ska Orchestra nemrégiben jelentette meg No Love in Town című kislemezét és klipjét. Az EP a jövő tavasszal megjelenő nagylemez előfutára. A kislemez különleges módon egy okostelefonokra fejlesztett applikációban és pólón jelent meg, a címadó dalhoz tartozó klipet pedig New Yorkban forgatták. A zenekar ezen az estén mutatja be élőben a kislemez anyagát, így ez egyben egy kislemezbemutató koncert is, de az új dalok mellett természetesen hallhatóak lesznek a korábbi PASO slágerek is.
Így vallanak magukról: „A Bohemian Betyars zenekar 2009 hajnalán alakult a hegedűs, és a bőgős népzenei/néptáncos múltját összekeverték a többi tag rockos, alternatívos vonalával, beleöntötték egy nagy kondérba, majd megfűszerezték a punk, a ska, és a cigány/balkáni népzene elemeivel. Két órás közepes lángon való rotyogás után kész is lett a hamisítatlan gulyás, ami köztudottan kétszer csíp. A név kiválasztása nehéz feladat volt, hiszen tükröznie kellett a zenekar sajátos gyökereit. Több név is felmerült Bukake Party, Manouch Cuci, Super Taranta, Panel Palinka…” – ezek után el lehet képzelni mit, művelnek a színpadon…
Bohemian Betyars
Bëlga
Pannonia Allstars Ska Orchestra
PASO Soundsystem
2011. december 28.
Budapest
Barba Negra Music Club (Budapest XI. Prielle Kornélia utca 4.)
Jegyek: korlátozott számban elővételben is kaphatóak a helyszínen
Július 12-én és 13-án reggelig tartó újhullámos techno és határfeszegető elektronika költözik a tavaly az Európa Kulturális Fővárosa program részeként már jól megismert inotai rozsdaövezet 6000 négyzetméteres ipari épületébe, egytucat külföldi fellépővel. Continuer
A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Continuer
2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Continuer
Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Continuer
A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Continuer