3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. november 19. | govinda

Gyász! Elhunyt Lehoczki Károly

Copyright:

Ma hajnalban sajnos elveszítettünk egy újabb ismert művészt: az 1957-ben született CZKI néven alkotó és publikáló karikaturista daganatos betegség következtében hunyt el. Azonban nemcsak rajzai kapcsán emlékezhetünk rá: több neves zenekarban is játszott, vagy működött közre.

Karikaturistaként csaknem 30 esztendeje aktív, olyan lapok hasábjain jelentek meg munkái, mint a Hócipő, a Népszava, a Népszabadság vagy a Magyar Nemzet. Zenészként leginkább a Kistehén Tánczenekar dobosaként lehet ismerős, még azokból az időkből, amikor a mostani Intim Torna Illegál teljes legénysége is a Kistehénhez tartozott. Ezen kívül dobolt a Kontroll Csoportban, a Balkán Touristban, vagy az Új Nemben is.
 
A szakma több díjjal-elismeréssel is jutalmazta, hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Tulajdonképpen polihisztornak számított, saját verseit maga illusztrálta (kötetei megtalálhatóak a Magyar Elektronikus Könyvtárban is, illetve saját honlapján).
 
(Forrás: Wikipédia)
 
govinda
 

Fenti képünkön az Esti etetés című karikatúrájának részlete látható(-szerk.).

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky