3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. december 3.

Pneumobil beharangozó kampány az Animal Cannibals együttessel

Copyright:

2012. december 5-én a jövő májusi Pneumobil verseny szervező és egyben forgató csoportja, Budapestre látogat azért, hogy a versenyt megelőző időszakot egy felejthetetlen partival tegye emlékezetessé. A kampány keretén belül a verseny stábja az Óbudai Egyetem Bánki Donát Karát is útba ejti, hogy az Animal Cannibals együttessel karöltve, egy-egy klipforgatással egybekötött, pörgős Garázsbulit szervezzen.

A pár órás szakmai konzultációt és termékbemutatót követően az Animal Cannibals tagjai buliba invitálják a verseny indulóit és mindazokat, akik részesei szeretnének lenni a felkészülés közös élményének. A parti legjobb pillanatairól videofelvételek készülnek, amelyekre a verseny hivatalos Facebook oldalán lehet majd szavazni. A szavazás nyerteseire értékes jutalmak várnak. A programsorozat végén aztán összeáll a kép, hiszen az Animal Cannibals márciusban forgatott budapesti videoklipjéből és az egyetemi partik legemlékezetesebb pillanataiból készül el a várva várt szerzemény.
 
A VI. Nemzetközi Rexroth Pneumobil Versenyre négy ország 46 csapata jelentkezett. Feladatuk nem más, mint hogy hosszas és izgalmas felkészülés után bizonyítsák, nem hiába szánták minden szabadidejüket a vizsgák között a Pneumobilok építésére. Igaz, ezúttal minden versenyző csapatnak könnyebb dolga lesz: a járgányok építését a Rexroth vállalatok szakmai segítsége mellett fergeteges bulik sora is emlékezetessé teszi. A jövő évi Pneumobil versenyen 5 budapesti csapat is részt vesz, így a májusi verseny és az azt megelőző időszak biztosan nem múlik el nyom nélkül a budapestiek életében.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky