3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. március 7. | Mtina

Nick Cave gyerekkórussal lépett fel

Copyright:

Nick Cave-nek legutóbbi melbourni koncertjén különleges vendégelőadói voltak, ugyanis az énekes a Gardenvale Általános Iskola kórusával lépett fel, mely gyönyörű vokállal gazdagította az előadást.

Nick Cave nemrégiben ismét szülővárosában, Melbournben lépett fel, ahol a rajongók ezúttal egy valóban különleges műsornak lehettek a részesei, hiszen a rockzenész a Gardenvale Általános Iskola kórusával lépett színpadra.

A gyerekek a Jubilee Street, az O Children és a The Ship Song alatt vokáloztak, majd Nick aludni küldte őket.

Akár csak a korábbi, sydneyi koncert, a melbourni is a Push The Sky Away című albumra épült, habár az utóbbi műsorában nem kilenc, csupán hét dal kapott helyet. Ugyanakkor Melbourben a Papa Won’t You Love Me, az Into My Arms, és a Tupelo is hallható volt. A The Bad Seeds című dalban Nick Cave a korabbi The Saints gitárossal Ed Kuepperrel zenélt együtt, aki Mick Harveyt váltotta fel a turnén. A koncerten Barry Adamson, valamint a Melbourn-i Szimfonikus Zenekar néhány tagja is fellépett.

Nick Cave & The Bad Seeds következő állomásai:
Március 06. Perth, Red Hill Auditorium
Március 08. Brisbane, Riverstage
Március 09. Sydney, Enmore Theatre

Mtina

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky