3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. március 19.

Filmszemle-díjasok rendezték az Óriás klipjét

Copyright:

Várakozáson felüli érdeklődés kíséri az Óriás április 2-án megjelenő új nagylemezéhez kapcsolódó rendhagyó előrendelési akciót. A rajongóknak sietniük kell, ha egyedi ajándékokat, például exkluzív szobakoncertet szeretnének kapni a támogatásért cserébe. Az akció közben elkészült a Tűz, víz, repülő című album első videoklipje, a Helyet tudni.

Szimler Bálint rendező és Rév Marcell operatőr az Itt vagyok című 36 perces alkotásukkal a 2010-es Magyar Filmszemlén elnyerték az év rövidfilmjének járó díjat, majd a munkájukat bemutatták a Cannes-i Filmfesztiválon is. A két fiatal filmeshez kötődik a Kodály Method elnevezésű audiovizuális projekt is. „A forgatás előtt sokat beszélgettünk a Helyet tudni szövegéről, mondanivalójáról. A dal hangulatához illő, egyszerű, mégis titokzatos klipet képzeltem el, amiben végig van egy kis feszültség. Bezártuk a főszereplőt a környezetébe, és az már a nézőkön múlik, hogy rászánják-e az időt, és elgondolkodnak-e rajta” – mondta Szimler Bálint rendező. 

A kisfilmben az Óriás frontembere tipikus lakótelepi környezetben sétálva egyszer csak futni kezd. „Mindenkiben számtalan fokozata él a szabadságnak, de az esetek többségében nem élünk a lehetőségekkel. Pedig apró dolgok is hozhatnak változást. Néha az is elég, ha az ember csak úgy elkezd futni. A forgatás egyébként két napig tartott, és ezalatt egyfolytában mozgásban voltam. A végén már úgy éreztem magam, mint aki teljesítette a maratoni távot”– mondta a kisfilmről Egyedi Péter, az Óriás dalszerző-frontembere.

A Helyet tudni című dal az április 2-án megjelenő Tűz, víz, repülő új nagylemezen szerepel, amelyhez az Óriás rendhagyó előrendelési programot indított. A rajongók március 20-ig (holnapig!) úgy támogathatják az album megjelenését, hogy közben exkluzív ajándékokhoz is juthatnak. Az érdeklődők tízféle csomag közül választhatnak attól függően, hogy mekkora összeget szánnak a célra. Az alacsonyabb árkategóriában digitális letöltés, egyedi tervezésű robotos pendrive, cd, póló és koncertjegy is szerepel a kínálatban. Az igazán bőkezű rajongóknál pedig az Óriás tagjai kitakarítanak, pörköltet főznek, feldolgozzák a támogató kedvenc dalát, sőt exkluzív akusztikus szobakoncertet is adnak neki és barátainak.

„Reménykedtünk a pozitív fogadtatásban, de az akció felülmúlta a várakozásainkat. A tízféle csomag közül jelenleg az a robot alakú pendrive a legnépszerűbb, amit képzőművész végzettségű basszusgitárosunk, Örményi Ákos tervezett. Bár a sajtóban a legtöbb helyen a takarítást emelték ki kuriózumként, erre még nem kaptunk felkérést a rajongóktól – igaz, emiatt nincs nagy hiányérzetünk. Dalfeldolgozás, pörköltfőzés és szobakoncert már biztosan lesz, de egy-két ilyen exkluzív csomag még gazdára vár” – tette hozzá Egyedi Péter.

Aki szeretne csatlakozni az előrendeléshez, március 20-ig teheti meg, a részleteket ITT lehet megtalálni. A Tűz, víz, repülő lemezbemutató koncertje április 20-án lesz a budapesti Corvintetőn.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky