3423 zespół 12355 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2013. október 28.

Az Ivan & The Parazol megy az MTV EMA-ra

Copyright:

Az MTV EMA szavazásának első körében olyan zenekarok vívtak meg a magyar közönség voksaiért, mint a Hősök, a Punnany Massif, Karányi, és a The [hated] Tomorrow, végül azonban a fiatal indie garázsbanda, az Ivan & The Parazol mindenkit térdre kényszerített. Október 25-én, délben zárult le a szavazás első köre, Ivanék számára viszont még korántsem ért véget a küzdelem. Jön a Worldwide Act második fordulója, ahol 37 továbbjutó mérkőzik meg a világhírért.

Az Ivan & The Parazol a rajongóknak köszönhetően elsöprő győzelmet aratott az MTV EMA első, hazai fordulójában. Az ide jelölt zenekarokat a csatorna játszási listái alapján jelölik ki az MTV zenei szerkesztői, most pedig kiderült, hogy idén kik küzdhetnek meg az október 25-én kezdődő második körben a térség legjobbjának címéért. A ’60-as évek rockjával hódító banda ezzel november 10-én akár az MTV EMA élő adásában is találhatja magát, amelyet Amszterdamban, a patinás Ziggo Dome-ban rendeznek meg. Persze ahhoz, hogy a srácok kijussanak a világeseményre, további szavazatokra lesz szükségük, hiszen az október 25-től november 1-jéig tartó Worldwide Act második körében talán még nehezebb dolga lesz a zenekarnak.

A legtöbb voksot kapott lengyel, horvát, orosz, cseh, szlovák, román és izraeli bandákkal néz farkasszemet az MTV EMA szavazásának második körében az Ivan & The Parazol, hogy ezután, ha a magyar rajongók is úgy gondolják, a harmadik és utolsó globális szavazáson eldőljön, ki utazik Amszterdamba. A látványos gálán olyan világsztárok lépnek majd fel, mint Snoop Dogg, Miley Cyrus, vagy az Imagine Dragons.

November 10-én, az MTV EMA-n hirdetik ki, hogy 2012 egyik meglepetés zenekara, a már VIVA Comet jelöléssel is büszkélkedő Ivan & The Parazol amerikai sikerei és fellépései után Európát is beveszi-e. Ehhez azonban Ivánéknak a szavazás harmadik köréig kell jutniuk! A bandának a hazai zenerajongók minden támogatására szüksége lesz ahhoz, hogy a gála egyik nagy befutója magyar legyen, rájuk szavazni pedig az European Music Awards hivatalos oldalán lehet november 8-án éjfélig.

Az MTV EMA világszerte az egyik legfontosabb zenei díjátadó, ahol a legnépszerűbb sztárok lépnek fel és a zenei világ krémje ünnepli együtt az elmúlt év kiemelkedő előadóit. A visszaszámlálás megkezdődött - csak a rajongókon múlik, hogy megismeri-e a magyar együttest a világ. A díjátadót közel 700 millió háztartásban követhetik a rajongók, így a magyar MTV-n is megtekinthető lesz az EMA.

MTV EMA november 10-én, vasárnap este élőben az MTV Hungaryn!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Kontynuować

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Kontynuować

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Kontynuować

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Kontynuować

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky