3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. február 14.

Bemutatkozik az Elefánt zenekar

Copyright:

„Az Elefánt hosszú évek óta az első magyar zenekar a Kispál és a Quimby óta, amely a dallamokat gondolatokkal, finom humorral is átszövi” – fogalmaz a Népszabadság az Elefánt januári bemutatkozó koncertje után.

Az Elefánt mostani formáját idén januárban nyerte el. Az esemény apropója erősen köthető a Szimlert Bálint és Rév Marcell nevéhez kapcsolódó, komoly szakmai elismerések és közönségérdeklődés mellett működtetett Kodály Method projekthez, amelynek csapata klipkészítésre kiválasztotta a Magányos című számot, amelyet a két szombathelyi származású alapító tag, Szendrői Csaba (ének) és Tóth András (gitár) írt.

 
Az Elefánt klip pillanatokon belül hatalmas siker lett, amit aztán ugyancsak a Kodály Method projekt által szervezett debütáló koncert követett 2012 januárjában. A debütáló koncert minden vártnál nagyobb sikert hozott. Ez a lehetőség végképp szükségessé tette az Elefánt kibővítését.
 
Az együttes hattagú. A már említett két alapítón kívül is csupa remek, figyelemreméltó múlttal és sajátos karakterrel rendelkező zenészek alkotják a bandát.
 
Az Elefánt a saját maga által kreált posztsanzon névvel illeti műfaját. Ez egyszerre utal a szövegközpontúságra, a szomorkás tartalomra. A dalokat meghatározza a sajátos lüktetés,  a ¾ alapú keringő újraértelmezések, fellelhetőek a cigány jazz elemei, de nem idegen zenéjüktől a pszichedélia vagy az elektronika nyújtotta lehetőségek. A különleges dallamvilág és a ritmusváltások teszik változatossá muzsikájukat, amelyet az énekes sajátos hangja és a tartalmas szövegek tesznek igazán egyedivé. 
 

A zenekar nagy sikerrel játszott a Merlin Színházban a Kodály Method Volume I. nevű rendezvényen, a Gozsdu Manó Klubban, EP bemutatóját online a Recorder magazin oldalán, élőben pedig az A38-on tartotta, itt két dal erejéig Akkezdet Phiai két frontembere is a színpadra lépett.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky