3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. február 24.

Közös ügyben a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Sex Action és az Action

Copyright:

Különleges koncertnek lehet tanúja a közönség március elsején a fővárosi Dürer Kertben, ahol egy este, egy színpadon, egymást követve lép fel az Action, a Sex Action és a Ganxsta Zolee és a Kartel formáció. A három csapat több évtizedes pályafutása során ez az első ilyen alkalom.

Visszatérés a pokolból

A tavalyi év során tízéves kihagyás után hívta újra életre a kilencvenes évek legendás rockzenekarát az Action frontembere, Szasza. Az idén 50 éves Szaszusnyik az egyetlen, aki megmaradt az alapító tagok közül, de a fiatal zenészekkel történt vérfrissítés jót tett a csapatnak. A plusz gitárral felálló ötös legújabb albuma Pokolból címmel 2013 őszén jelent meg, a legújabb klip, a Fetish viszont alig pár napos.

Szasza és a Sex Action

A Sex Action 2013 nyarán adta ki „Olaj a tűzre” című ötödik albumát. A korong hangzásban és szövegvilágban is letisztult és sokoldalú, található rajta rap Gaxstával, és egy duett Karai Annával, aki az énekes Áfonya kiváló herflijátéka mellett a vokálokban is közreműködik. A káromkodás már a múlté: provokatív szövegek helyett egy szórakoztató, zeneileg kiváló minőségű, de mégis mocskos rockalbumot sikerült összehozni a zenekarnak és a dalokat szerző Mátyás Attilának. Az új album dalainak nagy része a régi közönségkedvencek mellett elhangzik a március 1-jei koncerten, ahol az eredeti énekes, Szasza is beszáll némi örömzenélésre.

Telepi gyerekek

Az este folyamán harmadikként színpadra álló Ganxsta Zolee és a Kartel sem igényel különösebb bemutatást. A lassan két évtizede töretlen sikerrel működő brigád jobb formában van, mint valaha. Big Daddyék a folyamatos klubozás mellett idén tavasszal a Fish!-sel miniturnéznak RapRock Superstar! néven, és az Argo 2-höz is készítettek egy pofás kis betétdalt. A zenekar koncertnaptára folyamatosan telik, és bár a finn jégkorong-válogatott bronzérmes lett Szocsiban, vészesen közeleg a Zoltán-nap is, így lesz ok az ünneplésre.

Action, Sex Action, Ganxsta Zolee és a Kartel feat. Fényes Ösvény
Dürer Kert
Budapest
2014. március 01., szombat

Program:
Kapunyitás: 20.00 kezdés: 21.00
Előzenekar: Renegát
Action
Sex Action
Ganxsta Zolee & a Kartel feat. Fényes Ösvény

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky