3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. november 15.

Az első magyar opera hajléktalan emberekről

Copyright:

Hajléktalanokról és az ő műveik felhasználásával írt operát Col Legno (HUN). A zeneszerző meggyőződése, hogy ez az opera elősegíti a hajléktalanság helyes társadalmi megítélését és érzékenyebbé teszi az embereket a témában. Jelentős mérföldkőnek tartja az opera bemutatását az otthontalan emberek sorsának jobbításáért folytatott emberfeletti küzdelemben.

Col Legno elmondta, már régóta törte a fejét azon, hogyan tudna hátrányos helyzetű embereken segíteni. 2013 év végén közönségként részt vett egy hajléktalan humorfesztiválon, amelyen Csábi István novellája megadta a darab alapötletét. (A novella hajléktalan írója nem érhette meg, hogy műve színpadra kerüljön. Idén nyáron tragikus hirtelenséggel elhunyt.) Ezt a humoros történetet egészítette ki a zeneszerző nehéz sorsú költők verseivel. Az egyetlen hajléktalan című operában egy vidéki városban járunk, ahol hirtelen egy hajléktalan ember jelenik meg. A polgármester befogadja Őt. Mivel nagyon jól bántak a város egyetlen fedél nélküli emberével, idővel elkezd egyre több otthontalan figura özönleni a településre. Folyamatos konfliktusok következnek, mivel a helyi ellátó rendszer nincs felkészülve a tömeges hajléktalanságra. A polgármesternek döntenie kell: mi legyen a város „új lakói”-val? Az izgalmas végjáték eredményét 2015. május 28-án Budapesten a Duna Palotában kísérheti figyelemmel a nagyközönség. Már ha lesz előadás …

Col Legno szerint nem azzal kell foglalkoznia a többségi társadalomnak, hogy valaki saját vagy más hibájából lett hajléktalan. Feladatunk inkább az, hogy segítsük ezeket az embereket a magunk módján. A legnemesebb Szolgálatnak és szívügyének tekinti ezt az operát és természetesen ingyen szorgoskodik immár 1 éve azon, hogy a darabot bemutassák. A zeneszerző hozzátette: ha tudott volna jobb eszközt, mint ez az opera, akkor azt vetette volna be az otthontalan emberekért. 

A professzionális stáb az előadásra már hónapokkal ezelőtt összeállt. Jelenleg az ötletgazda-zeneszerző legfontosabb feladata: pénzszerzés, hogy meg lehessen tartani az előadást. A Duna Szimfonikus Zenekar azonnal igent mondott a felkérésre. A II. felvonásban megjelenő hajléktalanokat a Nemzeti Énekkar alakítja. A 3 főszereplő külön-külön kitűnő énekes-színész. A címszerepet Bándi János játssza. Ő felkérését és szerepének tanulmányozását követően elmondta: ha Otelló bőrébe - szó szerint és átvitt értelemben - is bele tudott bújni, akkor a nemes cél érdekében egy hajléktalan főszereplőt is nagy örömmel alakít. Az AHA Hajléktalan Színpad otthontalan előadóművészei is színpadra lépnek majd a darabban.



A fedél nélkül élő emberekről szóló operát nagyon sokan furcsállják. Akik üdvözlik az ötletet, ezt a látszólagos kizáró ellentétet (opera vs. hajléktalanság) tartják a legnagyobb erényének és ezért kíváncsiak az előadásra.

Az operaelőadás bevételét természetesen hajléktalan emberek kapják az utolsó fillérig. Az előadás megtartásához szükséges pénznek azonban mihamarabb össze kellene állnia.

A támogatásokat pedig erre a címre várják:

Diótörés Alapítvány
12001008-01215958-00100002 Raiffeisen Bank
Közlemény: OPERA

Fotó forrás: Hír24

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky