3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. november 27.

Tommy Vig Budapesten játszik

Copyright:

Tommy Vig, a 2006-ban hazatelepült vibrafon művész, dobos, zeneszerző fél évszázadon át aratott sikereket az Egyesült Államok jazz színpadain, ahol a legnagyobb stúdiók legismertebb zenészeivel dolgozott együtt.

2014. november 29-én, szombaton este a jazzma.hu által meghirdetett szavazás alapján legnépszerűbbnek számító hazai jazzmuzsikusok társaságában lép fel. Zenéjük a kortárs, klasszikus kamara-jazz kombinációja, főleg eredeti Vig kompozíciókkal és szokatlan előadás-stílusban. A műsor amerikai sztenderdeket, többek között Thelonious Monk, Johnny Green, George Gershwin nótáit is tartalmazza.

Tommy Vig 1956-ban hagyta el Magyarországot. Korábban csak csodadobosként emlegették, hiszen 7 évesen már jónéhány fellépésen túl volt – játszott a Zeneakadémián, a Fővárosi Nagycirkuszban és a Városi Színházban, 8 éves volt, amikor lemeze jelent meg Bécsben a legkiválóbb ausztriai jazz szólistákkal. ’56 novemberében, 18 évesen menekült el a kommunizmus elől, s nem sokkal azután, hogy a bécsi Zeneakadémián Zawinul triójában dobolt, az Egyesült Államokba utazott és ott is telepedett le. 2006-ig New Yorkban, Los Angelesben, illetve Las Vegasban élt és muzsikált.

A kint töltött fél évszázadban jelentős karriert futott be, hiszen olyan neves szupersztárok társaságában állhatott színpadra, mint Frank Sinatra, Miles Davis, Sammy Davis Jr., Michel Legrand, Quincy Jones, a The Beach Boys, a Manhattan Transfer, Woody Allen, Rod Stewart, Diana Ross, vagy Michael Jackson. De Tommy Vig volt 1984-ben Los Angelesben a hivatalos Olimpiai Jazz Fesztivál rendezője is. A világ leismertebb nagy stúdióiban, így többek között a Warner Brothers, a Fox, az Universal, a CBS, a Columbia stúdióiban dolgozott filmzeneszerzőként, karmesterként, hangszerelőként, dobosként vagy éppen vibrafonosként. Több mint 1400 stúdió felvételt tudhat a háta mögött, kétszer az Oscar-díj gálán is fellépett. 2001-ben a Los Angeles Jazz Societytől a vibrafonosok Oscar-díját vehette át.

Tommy Vig most elkészült „Tommy Vig 2015: The Time Traveler” című lemeze és a róla írt könyv (A Teleki tértől Hollywoodig) az este folyamán megvásárolható.

 

 

Tommy Vig (USA) and
„Some Jazzma.hu Poll Winners” Sextet
2014. november 29. (szombat), 20.00, Budapest Jazz Club

Közreműködik:
Tommy Vig - dob és vibrafon
Zana Zoltán - bariton szaxofon
Joe Fritz - klarinét
Papp Mátyás – harsona
Csuhaj Barna Tibor – nagybőgő
Jeszenszky György – dob

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky