3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. március 15. | Dobos

Einstürzende Neubauten életműkoncert az Akváriumban

Copyright:

’Greatest Hits’ műsorával érkezik júliusban az Akvárium Klubba a német avantgárd-indusztriál zászlóshajója, az Einstürzende Neubauten.
Az esemény egész pontosan július 9-én, csütörtökön lesz majd a klub NagyHalljában.

Az idén 35. jubileumát ünneplő német avangárd-indusztriál egyik legkiemelkedőbb csapatát, a Einstürzende Neubautent nem nagyon kell bemutatni a hazai közönségnek. Magyarországon már több alkalommal bizonyították, hogy nem érdemes rájuk nosztalgiával tekinteni, hiszen a Blixa Bargeld vezette zenekar nem csak, hogy ma is tömegeket mozgat meg, de pont ugyanolyan jó – még ha más is -, mint évtizedekkel ezelőtt. A kezdetben a klasszikus dalszerkezetet egy légkalapáccsal széttrancsírozó, majd a törött elemekből a kifinomult fülek számára végtelenül furcsa zajzenét építő formáció az évek során azért bőven finomított módszerein. De pont ez a nonkonformista egyveleg tette le a zene újraértelmezésének alapkövét, ami olyan mainstreamebb előadókat ihletett meg, mint a Depeche Mode, a Nine Inch Nails vagy a Rammstein.
A zenekar a bemutatkozást követően sem tett le missziójáról, és továbbra is pionírként törtek utat maguknak, így a ’80-as évek végéig megjelenő további négy albumuk is mind-mind a berlini indusztriál fontos mérföldkövének számított. A Einstürzende Neubauten annak ellenére tudott magának egy stabil, nemzetközi rajongói bázist építeni, hogy a média „bizarrságukra” hivatkozva ignorálta őket. Az időközben dalaikat egyre inkább a konvencionális formáknak megfeleltető csapat színházi együttműködéseinek köszönhetően végül pozitív visszajelzést kapott a sajtó oldaláról is. A ’90-es évektől egészen a 2004-es Perpetuum Mobile lemezig bezárólag az Einstürzende Neubauten egy új fejezetet nyitott: a továbbra is az ötletes hangzással játszó csapat sokkal inkább a zaj és a harmónia közti kontraszttal és annak végleteivel kísérletezett.
A zenekar kreativitását és időtállósságát bizonyítandó 2007-es albumuk után tavaly egy újabb koronggal jelentkeztek. A Lament egy újabb gyöngyszeme a törekvésnek, ami arra irányul, hogy egy még fel nem fedezett hangzással találkozhasson közönségük.
Az Akvárium Klubba ezúttal azonban nem legújabb dalaikkal érkeznek, hanem az enyhén ironikus ’Greatest Hits’ elnevezésű műsorral állnak színpadra, így az este folyamán biztosan hallhatunk majd dalokat az olyan klasszikusnak számító albumokról is, mint a ’Perpetuum Mobile’, az ’Ende Neu’, a ‘Tabula Rasa’ vagy a ‘Silence Is Sexy’. És ki tudja, talán a szintetizátor mellett előkerül majd a vascső és a motoros fűrész is.
 

Facebook-esemény: [link] Jegyárak: early bird: 5900, elővételes: 6900, normál: 7900 Ft.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky