3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. március 16.

A Dürer Kertben zár a Middlemist Red

Copyright:

A Middlemist Red tavaly elnyerte „a világ legígéretesebb zenekara” címet a Deezer Young Guns programjában, így most nyakukba veszik Európát, a turnét pedig a Dürer Kertben zárják egy hatalmas ünnepléssel a July Talk társaságában 2015. március 28-án szombaton.

A Middlemist Red neve egy évvel ezelőtt még csak a zenei blogokat figyelők fülében csengett ismerősen, majd megnyerték az Index „A Szám” című alternatív dalversenyét és ők bizonyultak a legjobbnak a Deezer nemzetközi tehetségkutatóján is. A zenekar novemberben jelentette meg debütáló nagylemezét, a Supersonic Overdrive-ot, melyet teltház előtt mutattak be az A38-on, a lemezt egy látványos klip is követte a Multicoloured Drive című dalukhoz. Most tavasszal pedig útnak indulnak, hogy kilenc állomásos európai turnéjuk keretében eljussanak a lengyel, a cseh, a német és a litván fővárosok klubjaiba is. A turné mozzanatait a zenekar Facebook oldalán lehet majd nyomon követni, ahol igyekeznek minden fontos eseményt dokumentálni.

Utolsó előtti állomásuk már hazai terepen, Győrben lesz március 26-án, míg az izgalmasnak ígérkező külföldi turnéra Budapesten teszik fel a koronát, egy hangos, hazatérő koncerttel 2015. március 28-án, a Dürer Kertben.

 

 

Előttük a kanadai indie-rock banda, az ígéretes jövő előtt álló July Talk játszik, akik máris olyan nagy nevekkel osztoznak a színpadon, mint a Tegan and Sara, a Weezer vagy Billy Talent.

Middlemist Red koncert vendég: July Talk
2015. március 28., 19:30
Dürer Kert (Budapest 1146, Ajtósi Dürer sor 19-21.)
Jegyárak: elővételben 1000 HUF, helyszínen 1500 HUF

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky