3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. május 11.

A THA SHUDRAS erdőmentő akcióra invitálja a földlakókat

Copyright:

Magyarországon egészen újszerű az a megközelítés, hogy egy zenei kiadvány bevételeiből az együttes tagjai környezetvédelmi célokra adományoznak. Ahogyan a THA SHUDRAS maga is egy teljesen egyedi, szokványosnak semmiképpen sem nevezhető együttes, úgy vadonatúj albumuk megjelenését is szokatlan célra használják: a természet fontosságára hívják fel a figyelmet. 2015. május 23-i budapesti erdőmentő akciójukra szeretettel várnak mindenkit!

Trap kapitány mióta az eszét tudja, aktív erdőjáró kobold, így egész legénysége küldetésének tartja a természet ápolását és őrzését. A 2014-es X-Faktor legjobb zenekaraként is bemutatkozott THA SHUDRAS nevű maszkos produkció továbbra is rendületlenül alkot: a tehetségkutató után egy korszakalkotó, saját dalokból álló remixalbumot készítettek.

A "REVIVED" címre keresztelt lemez dalait XXI. századi látásmóddal formálták rádióbarátra a srácok: a mai elektronikus könnyűzene minden eleme és válfaja megtalálható rajta, sokszínűségét pedig egybefűzi a formáció meghatározó stílusa. Ismerve a hasonló hangszerelésű nemzetközi slágerek népszerűségét Magyarországon, már most borítékolható, hogy a következő hónapokban új irányt vehet a magyar zeneipar...

 Az új iránynak pedig része a természet- és környezetvédelem összekapcsolása a zenével: a „REVIVED” című albumon található dalok üzenete is a természet fontosságára világít rá csakúgy, mint a hozzá készült promóciós kisfilm. Hivatalosan az interneten vásárolható meg a hangzó, a bevételből pedig az erdőmentő alapítványnak adományoznak a fiúk.



A sűrű erdők nagyon közel állnak ahhoz a mesebeli világhoz, amit a frontember Nakonxipánként szokott emlegetni. A banda szomorú attól, mennyire figyelmen kívül hagyjuk a természetet. Amikor rátaláltak a www.erdomentok.hu oldalra, azonnal érezték, hogy össze kell fogniuk és közös erővel küzdeniük ezért a nemes célért.

A THA SHUDRAS szeretne minél több földlakót bevonni, hogy a természetvédelem mellett találjanak vissza az emberek az igazi értékekhez!

Ennek érdekében egy erdő-mentőakciót szerveznek, ahol az elvégzendő feladatok a következők:

nyesés,
mesterséges odúk telepítése,
erdei ösvények rendbetétele,
padok rendbehozása,
erdei kukák telepítése
hulladékgyűjtés.

Találkozó időpontja: 2015.05.23., 11:00
Találkozó helye: Budapest, IV. kerület, Farkas erdő bejárata (Farkaserdő u. és Szíjgyártó u. sarok)

Tömegközlekedéssel: 126, 296-os autóbusszal a Szíjgyártó utcai megállóig
Autóval: az Óceánárok utca és a Farkaserdő u. kereszteződésétől pár száz méterre.
Találkozó időtartama: körülbelül 3 óra, így élelemre nem feltétlenül, de folyadékra mindenkinek szüksége lesz! Ruházat terén érdemes a zöld színt előnyben részesíteni (ez persze nem kötelező), valamint felkészülni arra, hogy esetleg kár is keletkezhet benne.

A helyszínen nincs mosakodási lehetőség, így a saját tisztálkodáshoz szükséges felszerelésről (egy kis víz vagy higiéniai kendő) érdemes gondoskodni.

Találkozzunk 2015. május 23-án, és a THA SHUDRAS vezetésével mentsük meg az erdők világát!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky