3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. június 10.

Szomorú és halott az Óriás

Copyright:

De nincs baj, hiszen csak egy klippremierről van szó, ráadásul dupláról. A végeredmény biztató: egy közösségi hisztizős, valamint egy animációs kisfilm!

Egyszerre két klippel jelentkezik az Óriás. A tavaly megjelent 0209 című lemez Szomorú és Halott című dalaira készített kisfilmeket a budapesti trió. „Nem volt szándékos, hogy a kifejezetten borongósabb dalokra forgassunk klipeket – mindkét ötletet az adott dal generálta. Az csak egy érdekes véletlen, hogy szövegileg mindkét dal egyfajta görbe tükör az önmagát sajnáltató vagy az élni és örülni képtelen embereknek” – mondta el a zenekar gitáros-énekese, Egyedi Péter.

A Szomorú klipjét egy nap alatt forgatta a lelkes, főleg barátokból álló stáb. A rendező a Jazzékiel frontembere, Jakab Péter Fürge volt, míg az operatőri feladatokért Kósa Péter felelt. Az alapkoncepció igen egyszerű volt: azonos perspektívából bemutatni különböző karaktereket, egy ágyhoz kötött szituációban. „Reggel kezdtük, estére ki is takarítottunk. Jó hangulatú, könnyed meló volt, türelmes szomszédokkal, sok röhögéssel” – mesélte Fürge. És miért tör ki egy kisebb csetepaté a klip végén? „Miért ne?!” – válaszolta a rendező.



A Halott című dal animációs kisfilmje egy egyszemélyes projekt volt: Örményi Ákos, a zenekar basszusgitárosa álmodta meg a dal képi aláfestését. „Amikor tavaly felvettük a Halottat, rögtön arra gondoltam, hogy milyen jól passzolna hozzá egy ilyen egyszerű, fekete-fehér groteszk kis pálcikaemberes történet egy szomorúan gyalogló élőhalottról... A többi aztán már jött magától”- mondta Ákos, aki több mint 1000 képet rajzolt meg a kliphez.



Az Óriás pénteken a Budapest Parkban a Péterfy Bori & Love Band vendégeként lép fel, jövő héten pedig a Fishing on Orfű PTE nagyszínpadán játszik.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky