3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. július 2. | govinda

BRÉKING: Idén sem lesz Hegyalja

Copyright:

A tavalyi bonyodalmak és huzavonák után a 2015-re átnevezett-átszervezett, erősebb és változatosabb lineupot ígérő Kingdom of Hegyalja idén sem lesz megtartva. A fesztivál egyelőre nem adott ki közleményt. FRISSÍTÉS: A hivatalos közlemény a cikkünk végén olvasható.

Ismeretes, hogy az építési munkálatok nehézségeire hivatkozva tavaly sem tartották meg a rendezvényt, pedig 2014-ben rendhagyó módon ingyenessé akarták tenni a belépést - idén azonban sokkal biztosabbnak tűnt a fesztivál helyzete.

Hivatalos közlemény tehát még nincs, a Lángoló Gitárok stábjának sikerült elérnie a főszervezőt, aki megerősítette a hírt, így a pletykákból szomorú valóság lett. A fellépőknek állítólag igyekeznek majd budapesti koncertlehetőségeket biztosítani, a jegyvásárlókat-közönséget pedig megfelelően kárpótolni.

A fesztiválon olyan neves zenekarok és előadók léptek volna fel, mint a veterán Nightwish, Rudimental, vagy épp az amerikai Eagles of Death Metal, Josh Homme és Jesse Hughes kettőse - meg persze a szokásos, széles magyar zenei felhozatal.

A rendezvény honlapján és Facebook-oldalán egyelőre semmi változás - ha érkezik hivatalos közlemény, természetesen megosztjuk veletek.

A PAFE után ez a második, nagy múltra visszatekintő nyári fesztivál, amely elmarad a 2015-ös szezonban.

FRISSÍTÉS: A fesztivál honapján a következő szöveg olvasható:

"ELMARAD A KINGDOM OF HEGYALJA

Elmarad Tokaj-Rakamazon a július 15-19-re tervezett Kingdom of Hegyalja. A négy fesztiválterületből három nem áll rendelkezésre, ezért a szervezők úgy döntöttek, nem rendezik meg a fesztivált az eredeti területen, de még dolgoznak azon, hogy néhány koncertet más helyszínre átszervezzenek.

„Nem áll rendelkezésünkre abban a formában a helyszín, ahogy azzal eredetileg kalkuláltunk, ezért úgy döntöttünk, nem rendezzük meg a fesztivált Tokaj-Rakamazon. Dolgozunk még azokon a lehetőségeken, hogy a leszervezett koncertek egy részét más helyszínen megtartsuk, ezzel kapcsolatban később tudunk bővebb információval szolgálni” – tájékoztatott Kovács Péter, a fesztivál egyik főszervezője.

Azoknak, akik már megvásárolták a jegyüket, illetve bérletüket, a kifizetett összegeket természetesen visszatérítik a szervezők. Ezzel kapcsolatban további információ itt kérhető: jegy@kingdomofhegyalja.hu"
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky