3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. augusztus 11.

Kőbányai Blues Fesztivál harmadszorra

Copyright:

Kőbányán újra szól a blues! – igaz, soha nem is hallgatott el. Deák Bill Gyula, a Póka Egon által alapított Kőbányai Zenei Stúdió tanárai és növendékei koncertjeikkel, állandó jelenlétükkel biztosítják Budapest X. kerületében a jófajta muzsika fennmaradását. És ehhez járul hozzá az Óhegy-parkban immáron harmadszor megrendezésre kerülő Kőbányai Blues Fesztivál is.

Az ingyenes rendezvény 2015. augusztus 20-án, 14 órakor veszi kezdetét Kovács Róbert, Kőbánya polgármesterének megnyitójával, majd a 2006-ban alakult, rendkívül tehetséges tagokból álló Jack Cannon Band mutatja meg, miért is nyerték meg 2008-ban az egyik legismertebb nemzetközi blues-versenyt, a Blues Aperitivet. Érdemes időben érkezni, mert a banda csupán fél órát tölt a színpadon!

 

 

Őket 15:15-kor a Varga János Project követi. A zenekarvezetőt feltehetően egyetlen blues rajongónak sem kell bemutatni. Az East együttes zeneszerző-gitárosaként vált ismertté, majd szerezőként részt vett több zenei kiadvány készítésében (többek közt: Crack Orchestra), írt balettzenét (Az áldozat), létrehozott avantgarde zenei csoportot (Art Reaktor), és készített szerzői lemezt is Into The Light címmel. Ezúttal Elixír című lemezéről szemezget majd, de természetesen számíthatunk a régebbi dalok felelevenítésére is.

 

 

16:30-tól a Pribojszki Mátyás Band csap a húrok közé, és veszi elő a szájharmonikát, melyet a zenekar névadója mesteri fokon szólaltat meg, rávilágítva, hogy ez a meglehetősen intim hangszer a tradicionális blues műfaján túl is felfedezésekre váró új ízeket nyújthat mindannyiunknak, korosztálytól függetlenül.

 

 

17:45-kor a magyar blues királya, Deák Bill Gyula lép a színpadra, hogy hangjával ismét ámulatba ejtse a közönséget. A kőbányai Sztár együttesből induló „legfeketébb hangú fehér blues énekes” mára legendává vált, közel 40 éves pályafutása alatt megszámlálhatatlanul sok koncertet adott, és bejárta az egész országot. Amikor azonban „hazai pályán” játszik fantasztikus zenészekből álló Blues Bandjével, az még számára is ünnep.

 

 

Bill kapitányék után egy másik legendás énekes, Takáts Tamás veszi birtokba a világot jelentő deszkákat. A Takáts Tamás Blues Band koncertje 19 órakor kezdődik, és várhatóan fergeteges hangulatba torkollik. Az Eastből, a Senatorból és a Karthagoból is ismert zenész nem először jár Kőbányán, és remélhetőleg nem is utoljára. A banda ugyan elég régen (2008) jelentetett meg utoljára nagylemezt, de ez csak egy újabb ok, hogy minden albumukról elővegyenek egy-két slágert. Mert van miből válogatni, ez nem kétséges!

 

 

Az est főzenekara, az 1987-ben a gitárvirtuóz Tátrai Tibor által alapított Tátrai Band 20:30-kor lép színpadra, hogy hangulatos dalaival feltegye a koronát erre a valódi blues ünnepre, amely immáron három éve szolgálja az élő-zene népszerűsítését a főváros X. kerületében.

 

 

Az izgalmasnak ígérkező napot – államalapításunk ünnepét – tűzijáték zárja 22:15-kor.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky