3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. június 13.

Elszabadulóművészek a Dürer Kertben

Copyright:

20 év szünet után újra koncertezik és lemezt adott ki az az úttörő és iránymutató hazai zenekar, amely a nyolcvanas évek végén először írt teljes egészében saját angol nyelvű számokból álló programot. A Houdinis, melynek tagjait később a szélesebb közönség a Heaven Street Sevenben ismerhette meg, Ember címmel tavasszal jelentette meg új lemezét.

A paksi The Houdinis a nyolcvanas évek végén alakult: az alapító tagok, a később a HS7-ben zenélő Orbán Gyula dobos és Balczer Gábor Ciba gitáros, valamint Gallyas Vilmos Giles basszusgitáros mellett az évek során zenélt itt többek közt a quimby-s Kiss Tibi és Varga Livius is. A zenekar 1995-ig működött, ekkor nagyjából a HS7 indulásával egy időben, parkolópályára került az együttes, mely három évvel ezelőtt újra aktivizálta magát. Mostanra – új tagokkal, a Soerii és Poolekből is ismert Mihola Péter énekessel és Pintér Norbert gitárossal – elkészült a Houdinis új nagylemeze, az Ember (magyarul: parázs), melyet a Come Back című kislemezdal vezetett fel március végén.

 

 

"A három évvel ezelőtti just for fun-koncert után olyan érzésünk volt, mintha felkapcsoltuk volna a villanyt egy virtuális raktárban, ahol húsz éve mi kapcsoltuk le a lámpát. Mindenki ugyanott állt a sok ötlet között, amit húsz évvel ezelőtt már nem volt miért rendszerezni, megvalósítani. Úgy döntöttünk hogy égve hagyjuk a villanyt, és sikerült még két remek embert szereznünk a cél megvalósításához" - mondja a zenekar dobosa, Orbán Gyula, míg az énekes, Mihola Péter szerint "az a legérdekesebb ebben a kalandban, hogy tudunk olyan dalokat írni, amelyekben a britpoptól a punkon át a metálig mindenféle stílus keveredik, de mégis egységesek".

A Deezeren április 21-től hallható, a többi fontos digitális felületen (iTunes, Apple Music, Spotify, Google Play, Tidal, Youtube, dalok.hu) április 25-től elérhető, 10 dal tartalmazó lemezt a Houdinis június 17-én a Dürer Kert kistermében mutatja be a brit Electric Pyramid társaságában.
A belépés ingyenes.

A New Beat és a Dürer Kert bemutatja: The Houdinis, Electric Pyramid (UK)
2016. június 17., péntek 20:00
Dürer Kert

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky