3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. július 5.

Lesz valami a levegőben a PLÁZSon

Copyright:

Egyedi dalsorral készül a Halott Pénz Siófok legmenőbb strandjára. A zenekar nemrég jelentette meg Ülni. Örülni. Megőrülni. című lemezét, amivel szinte megállás nélkül koncerteznek az ország minden szegletében. Július 2-án a Balaton-partra érkeznek, hogy a PLÁZS  vízparti színpadán kiáltsák azt, hogy „Hello lányok”.

A Halott Pénz koncertek igazából már azelőtt elkezdődnek, hogy felcsendülnének a jól ismert slágerek, hála Boros „Venom” Gábornak, aki a csapat dj-jeként bemelegítő szettel hozza lázba a rajongókat: „Minden alkalommal, az adott közönségnek válogatom össze a számokat. Sokszor teljesen más hangulatú felvételekre jön meg a közönség hangja, de éppen ez a kihívás ezekben a dj szettekben. Ami fontos, hogy mire a teljes zenekar a színpadra érkezik, a nézők már mozogni kezdjenek, jó hangulatban kezdődjön a koncert.”- meséli Venom.


A hét fős zenekar szinte egész nyáron fesztiválról fesztiválra jár, így fontos, hogy a fennmaradt köztes időben ki tudjanak kapcsolni: „Amikor van szabadidőnk megpróbálunk sportolni és egészségesen étkezni, hogy bírjuk a turné kihívásait. Az utazó életmódot már megszoktuk, és a csapaton belüli jó hangulat miatt, a hosszabb buszozások is vidáman telnek.”
 

Az avantgárd hip-hop zenekar áprilisban jelentette meg Ülni. Örülni. Megőrülni. című negyedik nagylemezét, melyről a már korábban bemutatott Darabokra törted a szívem vagy a Valami van a levegőben számokon túl, már a Majd és az Erre még meghívlak is elérte YouTube-on a milliós játszást, így máris megvannak a közönség kedvencek. Az új lemezen többek között Bérczesi Robi és Kőváry Zoli is közreműködik, élőben azonban elsősorban a fesztiválokon tudnak együtt fellépni, hiszen elfoglalt zenészként ők is rengeteget vannak úton. Azért a PLÁZS közönségének sem kell aggódni: „Hogy pontosan milyen meglepetések várhatók a siófoki koncerten, nem árulhatom el, de egyedi dalsorral készülünk!”– ígéri Venom a július 2-i koncerttel kapcsolatban.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky