3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. október 6.

Megújul a BNC, itt a We Like To Suffer

Copyright:

Kisebb hallgatás után ismét jelentkezik a Black Nail Carbaret. A POP NOIR formáció fél év után adja ki új single-jét a We Like To Suffert. De ez még nem minden, hisz új fellállásban láthatjuk ezentúl a bandát.

“Körülbelül márciusban álltunk neki a 3. album anyagának, amíg el nem készültünk addig igazából koncerteket sem vállaltunk be.”- nyiletkozta Emese az együttes énekese. “Júliusban volt egy dátumunk Németországban az Owls'n'Bats Fesztiválon, illetve ra egy hétre az A38-on Budapesten. A fesztiválos koncert után volt egy hosszú és mindenre kiterjedő, baráti beszélgetésünk Zsófival, ahol végül is megállapodtunk, hogy ő a továbbiakban nem folytatja a BNC-vel, mert más zenei irányba menne, kicsit az experimentálisabb, gitárosabb zenék felé.

Egy ideje ott volt a levegőben, már érzôdött, hogy más utakon járunk. Azért most született meg a döntés, mert egy új album, tehát új időszak következik, mindenkinek jobb ha nem menet közben kezdünk el a változáson gondolkodni, illetve nem tolunk végig úgy egy albumpromóciót, hogy valamelyikünk már nem igazán érzi a dolgot. “

Végül csak félig lett új tagja a duónak: Árvai Krisztián a zenekar mellet dolgozott már évek óta, és most előlépett a zenekar oszlopos tagjává.

AZ új dalról, a we like to suffer-ről is beszélt Emke: “Ez egy érdekes entitás. Amikor kiválasztottuk a single dalt az albumról, volt aki azt mondta, ennek fel sem kellene kerülnie a nagylemezre, mert ez inkább “B-oldalas”. Viszont volt aki azt, hogy mély, furcsa, és be kellene vállalnunk pont azért mert kicsit lelóg a lemezről, hogy ez legyen a következő single. Valóban kicsit más attól, amit eddig csináltunk. Elég nehéz valamit, amivel sokat dolgoztunk, szűz füllel hallgatni, úgyhogy szépen lassan meg lettünk győzve, hogy ez a jó döntés.”


Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky