3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2017. március 29.

Április a Gorillaz hónapja lesz

Copyright:

A világ legsikeresebb virtuális együttese hat év szünet után 2017. április 28-án adja ki legújabb, ’Humanz’ című nagylemezét. Az albumról már debütált 4 dal, illetve egy 360 fokos videó is napokban. És ez csak a kezdet...

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A Gorillaz 2001 óta képeszti el a világot munkásságával: első, ’Gorillaz’ című lemezük 6 millió példányban fogyott el, és olyan slágereket tartalmazott, mint a „Clint Eastwood” és a „19-2000”. A következő stúdióalbumuk 2005-ben jelent meg ’Demon Days’ néven, és már nemzetközi, világszintű ismertségre emelte a fiktív bandát a „DARE”, „Dirty Harry” és „Feel Good Inc.” slágereknek köszönhetően. Harmadik lemezük, a ’Plastic Beach’ újra a slágerlisták elejére repítette az együttest, majd 2011-ben újabb albummal rukkoltak elő, ’The Fall’ címmel.

Jelenlegi, ’Humanz’ című lemezük hat éves kihagyás után kerül a polcokra. A 14 számot tartalmazó lemezen (a delux verzió további 5 dallal várja a rajongókat) a négy fiktív zenész (Murdoc Niccals, Noodle, Russel Hobbs és 2D) mellett számos vendégelőadó szerepel: Jehnny Beth, Danny Brown, De La Soul, D.R.A.M. és Kelela is feltűnik a korongon.

A lemezről már elérhető négy dal: az „Andromeda”, az „Ascension” és a „We Got the Power” mellett a „Saturnz Barz” is megjelent, utóbbihoz egy 360 fokos, 3D-s videó is debütált a napokban. Az együttes idén a Telekom Electronic Beats fesztivállal működik közre, így még számos meglepetésre készülhetünk a nyáron!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky