3423 artistes 12355 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2020. március 6.

Egy Van – látványos Kelemen Kabátban EP bemutató az Akváriumban

Copyright:

Miközben bemutatták a Végtelen című dalukra készült klipet a VOLT Film augusztusban indult utazós mozijának - a Road Movie  - egyik epizódjaként,  minden eddiginél fergetegesebb bulira készülnek, ami nem más, mint az  „Egy Van” című EP bemutató nagykoncertjük március 6-án az Akváriumban, amely minden eddiginél látványosabb lesz!
 

Akik voltak már Kelemen Kabátban koncerten, jól tudják, hogy a zenekar mindig is nagy hangsúlyt fektet a látványra és a hangzásra, azaz arra, hogy a fellépésük soha ne „csak” egy koncert legyen, hanem sokkal inkább egy komplex élmény:
hogy ez mennyire így van, arról mindenki meggyőződhet majd az Akvárium klubban 
március 6-án.

A Kelemen Kabátban „Egy Van” című dalával Karácsony előtt ajándékozta meg a rajongókat, de most a szerzemény címét viselő EP lemezbemutató koncertjén élőben is meghallgathatjuk
több Kelemen sláger mellett. Bár már elmúltak az ünnepek, de ez nem jelent semmit, hiszen a zenekar mindig is kedves, vicces szövegekkel lepte meg a közönséget.

-    A dal fő üzenete az hogy az emberek egymásra figyeljenek, időt és élményeket ajándékozzanak tárgyak helyett. Sajnos a modern társadalom jelentős része mentális problémákkal küzd, eközben a kapzsiság és a túlfogyasztás a bolygót rombolja. Figyeljünk egymásra és keressünk valós értékeket a fogyasztásban kiélt boldogság pótlékok helyet – mondta Horváth Boldi, a zenekar énekese és szövegírója az Egy van című dalról.

Miközben minden idejüket leköti, hogy felejthetetlen élménnyel mehessen mindenki haza az Akváriumból,  bemutatták a Végtelen című új dalukra készült klipet amely a Dunakanyarról szól:

-Ebben a dalban azt a sokszínűséget, romantikát és nagyívű életérzést szerettük volna megfogalmazni, amit mindenki átélt már, aki volt a Dunakanyarban. – mondta Boldi a dalról.





A forgatást nagyon sok tervezés és fejlesztés előzte meg, hiszen Pallag Péter rendező úgy gondolta, hogy a gyönyörű táj felett egy drón segítségével repülhessenek a nézők. A rendezői változathoz egy vágatlan jelenetet szerettek volna, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy közel 15 km hosszú légi útvonalat kellett megtervezni a drón számára. A repülés során kétszer is keresztezni kellett a Dunát, ráadásul mindennek szinkronban kellett lennie a zene szerkezetével.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Continuer

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Continuer

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Continuer

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Continuer

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky