3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. július 26.

98 ezren az idei Campuson

Copyright:

Vasárnap hajnalban véget ért a Campus Fesztivál, ahol idén összesen 98 ezren buliztak a négy nap alatt, ezzel ismét látogatottsági rekordot döntött a debreceni rendezvény. A Nagyerdei Stadion környezetében, több mint húsz hektáron hét külföldi sztárzenekar mellett csaknem 200 hazai fellépő szórakoztatta a közönséget, emellett ugyanennyi nem zenei program is szerepelt a kínálatban.

A legnépszerűbb hazai előadók mellett a Grammy-díjas  Clean Bandit, a brit énekesnő Jess Glynne, az északír Therapy?, illetve a holland Kensington is ott volt az idei Campus Fesztiválon. A legnépszerűbb koncertet az elmúlt évekhez hasonlóan a Tankcsapda adta, de hatalmas sikert aratott a Halott Pénz, a Brains, a Quimby, Majka és Curtis, a Wellhello, és a belga Netsky is.

Idén először két nagyszínpad működött a fesztiválon. A zenei programok mellett voltak irodalmi és színházi programok, közönségtalálkozók, pódiumbeszélgetések, felolvasóestek, filmvetítések, és a kihagyhatatlan Dumaszínház humoristái is. Nagy érdeklődés kísérte az „Egyetem teret”, ahol több mint ezer négyzetméteren a Debreceni Egyetem mutatta be az egyetemváros sokszínűségét. A Debreceni Egyetem részvételével a Campus Fesztivál az okos jelzőt is viselheti, hiszen nincs még egy olyan hazai fesztivál, amelyhez ennyire szervesen kötődne egy felsőoktatási intézmény. A teltházas pódiumbeszélgetések és dumaszínházi produkciók mellett az intézmény rektora új szerepben is bemutatkozott: az egyetemi kötődésű Android együttes vendégdobosaként láthatta a fesztiválközönség.


Az idei Campus a fejlesztésekről is szólt. A szervezők megduplázták a kerékpártárolók és a mobil WC-k számát, bevezették a készpénzmentes fizetési rendszert, és a nagyobb programhelyszínek nézőterét is kibővítették. A Campus Fesztivál a Nagyerdei Stadionban és környékén, egyedülálló infrastruktúrával várta a látogatókat.


Miklósvölgyi Péter a Campus Fesztivál igazgatója megerősítette, hogy az elmúlt évhez képest a programok jóval nagyobb érdeklődés mellett zajlottak. Az előzetes statisztikák alapján idén már az 50%-ot is átlépte azon látogatóknak az aránya, akik nem a közvetlen régióból érkeztek, egyértelművé téve számukra, hogy a Campus országos nagyrendezvénnyé vált. Bevált a két nagyszínpados elrendezés, és a legtöbb fejlesztésük is. Külön kiemelte, hogy minden rendben zajlott a fesztivál ideje alatt, és a várakozásoknak megfelelően sikerült megdönteni a tavalyi látogatói csúcsot, 98 ezren kapcsolódtak ki Debrecenben. A terület helyreállítása közben pedig már a jövő éven is gondolkodnak, és készülnek a jubileumi 10. Campus Fesztiválra.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky