3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. november 28.

Új életet kezd Dallos Bogi

Copyright:

Új korszak kezdődik Dallos Bogi életében: az énekesnő újra szólókarrierjére koncentrál, most friss dallal és ahhoz forgatott egyedi videoklippel jelentkezik. A Már nem zavar című szám énekdallamát ő maga szerezte, a szöveget pedig jó barátja, ByeAlex írta. A dal mellé egy színes image-videó is készült, amelyet egy budapesti stúdióban vettek fel, és egy nyaraláson készült gopro-s felvételekkel színesítettek.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Dallos Bogi két éve - A Dal 2014 műsorában elért második helyezését követően - tűnt fel a hazai zenei palettán. We all című dala hónapokig a rádiók toplistáján szerepelt. Az énekesnő még ugyanebben az évben adta ki a Feels So Right című dalát, illetve „Az év felfedezettje” Fonogram-díjat is bezsebelte. Ezt követően kezdett el élő zenekarral is koncertezni, tavaly pedig a Körút és a 13-as ház című slágerekkel örvendeztette meg a rajongóit, amelyeket már szerzőként is jegyzett.

Bogi legújabb dala, a Már nem zavar címet viseli, és ez az első single a tavasszal megjelenő lemezéről. A dal énekdallamát teljes egészében ő maga szerezte, az alapot Szebényi Dániel készítette, a szöveget pedig ByeAlex írta. „A demóra egy halandzsa szöveget énekeltem fel, amit átküldtem Alexnek. Annak ellenére, hogy zenei téren nagyon válogatós, szerencsére megtetszett neki a dallam, így másnap vissza is küldte a szöveg vázlatát” – mesélte nevetve az előadó. Az újdonság témája az elengedés, de ez nem csak a szerelmi életben fellépő nehézségekre vonatkozik, hanem az élet több területére is. „A dal szerintem több módon értelmezhető, de egy biztos: mindenki számára ismerős a "már nem zavar" érzés... Egy szakítás, barátság, korszak lezárásakor gyakran emlegetjük, hogy már elengedtem, túl vagyok rajta, de ez nincs mindig így. Akárcsak az életben, a szám végére is elérkezünk abba a fázisba, amikor őszintén elmondhatjuk, hogy valóban továbbléptünk” – tette hozzá a fiatal énekesnő.

Az új dalhoz videoklip is készült, amelynek Temesi Ádám volt a rendezője és az operatőre, a koncepciót közösen álmodták meg az énekesnővel. „Többféle klip szerepelt a bakancslistámon, régóta szerettem volna, egy olyan videót, amelyben egy bakelit lemezlejátszó is szerepet kap, de nagy álmom volt egy kádas jelenet is. persze ruhában - ezek most végre teljesültek! A videó nagy részét egy budapesti stúdióban vettük fel, de, mivel a dalban több utalás is van a nyárra, ezért egy nyaraláson készült GoPro-s felvételekkel színesítettük. Mivel ez egy image klip fontosnak tartottam, hogy minél több arcomat megmutathassam benne. Mindegyik szettet imádom, de a farmeros, fehér felsős talán az igazi énem. Az utolsó jelenetekhez készítettünk még egy arany glitteres sminket is, ami szerintem nagyon különlegesre sikerült, és Tomcsányi Dóri ruhái is csodásak! – fejtette ki az énekesnő, aki a közelmúltban új terepen is bizonyított: ő lett az M5-ön futó Mesterember című műsor műsorvezetője.

Dallos Bogi a tavasz folyamán új nagylemezzel jelentkezik és nagyszabású lemezbemutató koncerttel várja majd a közönséget. Az újév egyéb újdonságokat is tartogat majd a rajongók számára: Bogi egyedülálló meglepetéssel készül, de pontos részleteket még nem árult el az előadó.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky