3423 zenekar 12355 letölthető zene

Archívum

Listázás
Naptár
2024. június
h k sz cs p sz v
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
Időszak:
-
Hirdetés
Cím
Dátum

Kamarapop szombat estére: újra Budapesten játszik Németh Robi

Két évvel utolsó fővárosi koncertje után e hét szombaton lép fel újra szólóprodukciójával Budapesten Németh Róbert. A honi indie-rock alapvetés Heaven Street Seven basszusgitárosa 2016-ban jelentette meg első szólóalbumát, 2018. október 13-án az Ellátóházban pedig már készülő új lemezéről is eljátszik néhány dalt. A második szólólemez előfutáraként Németh Robi rövidesen kétdalos kislemezzel jelentkezik immár a budapesti boutique kiadó Klinik színeiben, az egyik új számhoz Gróf Balázs készít videoklipet. Tovább

2018. október 10.

Események

Új felállással indul őszi lemezbemutató turnéjára a szegedi Dystopia

2018. október 6-án a Pécsi Est-ben vette kezdetét a Dystopia őszi lemezbemutató turnéja, melynek során a szegedi zenekar olyan fellépők mellett áll majd színpadra, mint a Fish!, a Fatal Error, a KIES és az Ann my Guard, a budapesti lemezbemutatóra pedig a TRIP hajós “Metal Halloween” keretei között kerül majd sor. Tovább

2018. október 10.

Események

Hien a Vangelis filmzenei koncert szólistája

Hien a világ legjobb könnyűzenei egyetemén tanul Bostonban, de nem hagyja cserben hazai rajongóit sem. 2018. november 8-án egyik példaképe, Vangelis remekműveit adja elő szólistaként egy nyolcvan fős szimfonikus zenekar és kórus kíséretében a Papp László Budapest Sportarénában. Tovább

2018. október 9.

Események

A Wovenhand és az Einstürzende Neubauten tagjai az A38 Hajón

Különleges duó lép fel 2018. november 7-én egy szűk körű, exkluzív koncerten az A38 Hajó kiállítóterében. Az Einstürzende Neubauten és a 16 Horsepower egykor tagjai, Alexander Hacke és David Eugene Edwards már régóta ismerik egymást, de a hosszú munkakapcsolatból és barátságból csak idén lett közös lemez. Mindketten többször felléptek már az A38 Hajón, nem véletlen hát, hogy a júniusban megjelent Risha európai turnéján szintén ide érkeznek egy nagyon szűk körű, intim kamarakoncertre. Tovább

2018. október 9.

Események

Több tízezren élvezték a zenét a Budapest Music Expón

Véget ért tegnap kora este a 13. Budapest Music Expo. A Hungexpo G és F csarnokában három napon keresztül szólt a zene. Rengetegen érkeztek a rendezvényre azért, hogy kipróbálhassanak hangszereket, megnézzenek bemutatókat és rész vegyenek szakmai előadásokon. A Budapest Music Expóra több tízezer ezer ember látogatott ki. Tovább

2018. október 9.

Események

Simon Broughton kapta a Budapest Ritmo-díjat

A Budapesti Ritmo-díjat 2018-ban Simon Broughton vette át. Broughton a Songlines magazin főszerkesztője, dokumentumfilm-rendező, a világzenei színtér meghatározó alakja, aki zenészek generációit inspirálta. A díjat a Budapest Ritmo-n adták át. A fesztivál a Közép- és Kelet Európa egyik legfontosabb világzenei eseménye, amit idén harmadszorra rendezett meg a Hangvető és a CAFe Budapest. Tovább

2018. október 8.

Események

Girlpower a Random Tripnél

Jónás Vera, Koszi Janka, Lábas Viki és Tóth Vera írta az új, Benned a fény című slágert. Ezzel a dallal zárták a nyarat, a 2018  őszi szezontól pedig az Instantban láthatjuk őket keddenként! Tovább

2018. október 8.

Események

Nyisd ki a füled! Mindjárt itt a Budapest Ritmo

Megnéznéd az etióp James Brownt? Kíváncsi vagy, hogy énekel a mali Mahalia Jackson? Élőben hallgatnád a Lion sleeps tonightot? Ismét a világzene legizgalmasabb előadói vonulnak fel a Hangvető és CAFe Budapest közös fesztiválján, a Budapest Ritmo-n az Akvárium Klubban. Tovább

2018. október 4.

Események

Laurel – Anglia új pop reménysége a Dürer Kertben

A fiatal Laurel egyes kritikusok szerint Anglia válasza Lana Del Reyre, pedig még csak nyáron jelent meg debütáló Dogviolet című lemeze. Az albumot nálunk is bemutatja 2018. október 21-én a Dürer Kertben. Tovább

2018. október 3.

Események

AWS Lemezbemutató a Barba Negrában

A napokban jelent  meg az AWS-es srácok legújabb lemeze Fekete Részem címmel, amit 13-án a Barba Negrában jól be is mutatnak nekünk élőben. A közönség bemelegítéséről a szintén modern metalban utazó Down For Whatever és a swancore hazai helytartójáénak számító Tiansen gondoskodik. Tovább

2018. október 3.

Események

The Rasmus az A38-on

2018. október 4-én, hat évvel legutóbbi itthoni koncertje után, ismét hazánkba látogat a finn érzelmes rock egyik koronázatlan királya. Lauri Ylönenék most az A38 fedélzetét töltik majd meg dallamokkal és emocionális tartalommal, a bemelegítésről pedig az olasz The Shiver gondoskodik. Tovább

2018. október 3.

Események

Kowalsky meg a Vega 15 éves jubileum vége

A Kowalsky meg a Vega zenekar 15 éves jubileumi évét Budapesten nyitotta meg az év elején az Arénában, és 2019. február 16-án Debrecenben, a Főnix Csarnokban zárja, mely egyben új koncertévük megnyitója is lesz. Tovább

2018. október 2.

Események

Chelsea Grin bontja szét a Dürert

2018. október 4-én egy hamisítatlan deathcore/metalcore ünneppel kecsegtet a Dürer kert, ugyanis a Chelsea Grin mellé olyan bandákat hoznak nekünk, mint az Oceano, a Kublai Khan és az Enterprise Earth. Súlyosságból és fülcsengésből nem lesz hiány, a törött csontokat meg majd megoldja a baleseti! Tovább

2018. október 2.

Események

A villamoson is zötyög a Ritmo

Hamarosan – október 5-én – indul Budapest legizgalmasabb világzenei rendezvénye, a Budapest Ritmo. Ezt megelőzve - immár hagyományosan - villamosra száll a fesztivál, azaz annak egy showcase zenekara, idén a Dalinda. Tovább

2018. október 2.

Események

Óriás lemezbemutató és visszavonulás egyszerre

Az Óriás December 1-i koncertje után 200 napra visszavonul, ráadásul 2019-ben is csupán 2 koncertet ad a zenekar. Tovább

2018. szeptember 25.

Események

Új lemezével érkezik Budapestre a You Me At Six

A brit csapat októberben jelenteti meg hatodik nagylemezét, az azt bemutató turnéval pedig Európát is célba veszik. A You Me At Six január 29-én első önálló magyarországi koncertjére készül az Akvárium Klubban. Tovább

2018. szeptember 25.

Események

Görög felmenők, svéd gyermekkor, bécsi inspirációk, angol folk dalok – Plási a Dürer Kertben

Plásit, görög gyökerekkel rendelkező svéd énekes-dalszerzőt leginkább Passengerhez hasonlíthatnánk szívet melengető akusztikus-folk dalaival. Plàsi leheletfinom dallamait összegző People c. első lemezét hozza el Budapestre szeptember 30-án, a Dürer Kertbe. Tovább

2018. szeptember 24.

Események

A 35 éves Voivod új lemezzel koncertezik a Dürer Kertben

A kanadai pszichedelikus metál legenda, a Voivod 35. születésnapját egy világkörüli turnéval ünnepli, amiből természetesen a hazai rajongók sem maradhatnak ki 2018. szeptember 15-én a Dürer Kertben. Ráadásul a jubileum mellett szeptemberre ígérik új lemezüket is. Tovább

2018. szeptember 9.

Események

Tom Odell Budapestre jön!

Tom Odell éppen fellép a Madison Square Gardenben Billy Joellel, Sir Elton Johnnal ebédel, harmadik albumának októberi megjelenését készíti elő, és közben egy vadonatúj koncertet rak össze az új turnéra, ami hazánkat is érinteni fogja. Tovább

2018. szeptember 8.

Események

Jön a Telekom Beats Fesztivál

A Várkert Bazárban és környékén szeptember 13. és 15. között zajlik Budapest következő nagy elektronikus zenei ünnepe, amit ezúttal kifejezetten nagynevű német és angol DJ-k fognak uralni - nappal pedig hajósbuli és ügyes hazai tervezőkkel és gépzenészekkel teletömött Lifestyle Market is várja a látogatókat. Tovább

2018. szeptember 8.

Események

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky