3423 bands 12355 MP3 a descargar
alapértelmezett kép
Introducción
A zenekart az átalakuló Stonehenge és a feloszlott Da Capo zenekar tagjai hozták létre a 2003-as év végén azzal a céllal, hogy addigi "progresszív" metal zenei stílusukat egy közérthető, egyszerre érzelmekre ható és technikás modern metalra cseréljék fel.

Az addigi zenekaraik, meglévő egyéb zenei projectjeik, valamint korábbi közös munkáik révén kiterjedt tapasztalatokkal rendelkező zenészek (Bátky-Valentin Zoltán énekes, Kozó Tamás gitáros, Csörnyi Róbert basszusgitáros) mellé hamarosan megérkezett a Behinia zenekarból Takács Jozzy, hogy elfoglalja a másik gitárosi posztot. Dobon egy ideig a Da Capo volt ütőse, Göllicz László játszott, de bő fél év elmúltával a zenekar rátalált "álmai dobosára" Varjú Attila (Beaux Jaxon Band) személyében.

A Wendigo megalakulását követően azonnal megindultak a próbák. Április és május folyamán "Reconnecting..." címmel elkészült a három számos, bemutatkozó EP a HSB Stúdióban, Hidasi Barna felügyelete mellett. Ennek célja elsősorban a promóció volt. A média első reakciói egyöntetűen elismerőek voltak az általuk "nyugati színvonalúnak" nevezett anyaggal kapcsolatban.

2004 tavaszán az első koncertekre is sor került, ahol a közönség meggyőződhetett a zenekar színpadi erejéről. Azóta folyamatosan jelennek meg pozitív kritikák a zenekarról. 2005-ben önálló koncertjein kívül több neves külföldi zenekarral adtak közös koncerteket (Dead Soul Tribe, Fates Warning), valamint a hazai underground képviselőivel is folyamatosan játszottak. Időközben a koncertprogram jelentősen bővült, így a zenekar 2005 novemberében elkezdte első nagylemezének felvételeit. A munka várhatóan az év végéig tart és a lemez remélhetőleg 2006 tavaszán kerülhet a nyilvánosság elé.


 
Álbums
Último actualizar: Concierto datos
No tiene concierto dato disponiblo!
Band prefil
Type: zenekari oldal
Género: HEAVY
Estilo: Metal
Datar de fundar: 2003
Fans: 4 persona
Visita: 5140
Ciudad: Szentgotthárd
Votos: 0
Web:
Miembros: Bátky-Valentin Zoltán (BZ) » ének, vokál
Csörnyi Róbert (Rob) » basszusgitár
Kozó Tamás (Kozi) » gitár
Takács József (Jozzy) » gitár
Varjú Attila (Crow) » dobok
A zenekar szerkesztői: wendigo
Favorited
hangsuly virus666
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky