3427 zenekar 12457 letölthető zene
 
Hallgasd a zenénket!
JAZZ FIVE logo
Hírek

2014. augusztus 21. 12:26

ÁLLATKERTI SÉTA a JAZZ FIVE vezetésével

ÁLLATKERTI SÉTA a JAZZ FIVE vezetésével
Szeptembertől - a Nagyerdei Kultúrparkkal együttműködve - vadonatúj műsorokkal
kedveskedik a JAZZ FIVE zenekar a nagyközönségnek. Állatkerti séta címmel az együttes
zeneszerzője prezentációs daljátékot komponált, amely az állatkert lakóinak életét... Tovább

Albumok és Videók
Bemutatkozás
A JAZZ FIVE Debrecen első profi jazzegyütteseként 5 taggal 2008-ban alakult, azzal a céllal, hogy a nagyra becsült közönség számára minőségi, igényes, élőzenét szolgáltasson, mára az év minden szakában aktívan koncertező és változatos programokat biztosító zenekar lett.

A zenekar tagjai profi, többdiplomás zeneművészek, akik mögött legalább húszévnyi tanulás és szakmában eltöltött év áll.

A Debrecenben egyedülállóan csak többdiplomás művészekből álló szórakoztató-zenekar szaktudása és művészi kvalitása garancia a legmagasabb színvonalon előadott produkciókra, műsorokra. Profi zenészként lehetőségük volt Európa legtöbb országában rangos eseményeken, nívós előadásokon részt venni, amely hatalmas élményekkel és rengeteg szakmai tapasztalattal gazdagította pályafutásukat.

A JAZZ FIVE zenekar repertoárja igen széleskörű, a tradicionális jazz muzsikától, a latin és magyar örökzöldeken, filmzenéken át, egészen a modern hangvételű funky és hip-hop zenéig terjed.

Zenei tevékenységük sokoldalú. A koncerteken kívül filmvetítéssel egybekötött programokkal és matiné-előadással is kedveskednek a hallgatóságnak. Minden dal saját - a zenekarra szabott- hangszerelésben szólal meg, amit az együttes művészeti vezetője készít. Természetesen nem rugaszkodhatnak el teljesen a megszokott hangvételtől, de minden alkalommal törekednek az egyedi hangzású feldolgozások igényes megszólaltatására. Az együttes évek óta lehetőséget biztosít a feltörekvő zenészeknek előadói képességeik, szakmai felkészültségük továbbfejlesztésére.

Az együttes számos fellépésen van már túl. Saját koncertjeiken kívül nagy örömmel lépnek fel fesztiválokon, bálokon és városi rendezvényeken, többek között az Anna Bálon is Balatonfüreden, ahol Debrecen városát képviselték. Nagy sikerrel közreműködtek több alkalommal Debrecen Város Bálján, amely a város legrangosabb eseménye, de visszatérő művészek a Virágkarnevál Díjkiosztó Gáláján is, valamint a régió elit rendezvényein, eseményein egyaránt.

Hagyományos karácsonyi hangversenysorozatuk minden évben nagy sikert arat, melynek teljes bevételét karitatív célokra ajánlják fel a hátrányos helyzetű, rászoruló gyermekek és családok részére.

Hangszerbemutatóval egybekötött, közkedvelt jazz-előadás sorozatuk a jazz korszakokat ismertetve - azok jellemző hangszereinek bemutatásával -, amellett hogy minden korosztály számára önfeledt szórakozást nyújt, közművelési és közönségnevelési célokat is szolgál. Küldetésünk, hogy a komolyzene és a jazz szintetizálásával a jövő művelt közönségét nevelhessük fel.

Programjaikban minden művelt zenei réteg képviselteti magát, így műsoraikban mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelő szórakoztató zenét.
https://www.youtube.com/user/jazz5deb/featured
https://www.facebook.com/events/412452805565510/
http://jazzfive.mlap.hu/  
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: JAZZ
Stílus: JAZZ, LATIN, SWING, SMOOTH
Alapítva: 2008
Rajongók: 0 fő
Megtekintve: 3899
Város: Debrecen
Szavazat: 0
Web:
Tagok: Domokosné Mezei Katalin » Szaxofon, Klarinét, Ének,EWI, Project koordinátor,Szervező, Kapcsolattartó
Domokos János Antal » Trombita, Szárnykürt, Furulya, Zeneszerzés,Hangszerelés,Projektmenedzser, Művészeti vezető
Tóth Gábor » Billentyűs hangszerek (Zongora, Orgona, Szintetizátor)
Tóth Balázs » Jazzgitár,Akusztikus basszusgitár
Gyugos Tamás » Ütőhangszerek(Akusztikus és Elektromos Dobfelszerelés)
A zenekar szerkesztői: jazzfive
Utoljára frissítve: 2016-12-31Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky