3423 zespół 12355 MP3 ściągać
Przedstawienie
Kompromisszummentes, minőségi soft-rock zene. Ez, a 2003-ban debreceni orvostanhallgatókból alakult Backdoor zenekar mottója. Az évek során a csapat bebizonyította: külső zeneipari gépezet nélkül, önálló szerveződésből kiindulva is lehet profi produktumot letenni az asztalra, csupán kellő eltökéltségre és kitartásra van szükség. A Backdoor zenekar különlegessége, hogy az egyre inkább közkedvelt amerikai soft-rock hangulatot magyar dalszövegekkel elegyíti, s ezzel mindenképpen újat hoz a hazai zenei palettára.

A Backdoor szerzői már korán bizonyították dalíró képességüket, mikor is egyik szerzeményükkel megnyerték az országosan elismert szerzőpáros, Jamie Winchester és Hrutka Róbert által kiírt dalszerzői versenyt. 2008. májusában pedig a Campus Fesztivál szervezői kérték fel a zenekart a rendezvény hivatalos dalának megírására.

Számtalan demo felvétel után az évek alatt felhalmozódott dalokból a zenekar 2010-ben jelentette meg debütáló, s egyben összefoglaló jellegű nagylemezét „Éld Át!” címmel. Az album az ország két legjobb stúdiójában (Bakery, Pannonia) került rögzítésre Varga Zoltán zenei producer (Zanzibar, Venus, Road, The Idoru, Ágnes, Feke Pál) közreműködésével. A több, mint másfél évig tartó előkészületi- és stúdiómunkálatokkal a Backdoor igyekezett biztosítani, hogy egy hazai viszonylatban kiemelkedő minőségű könnyűzenei lemez szülessen magyar nyelven. A nagylemez a legmagasabb szintű stúdiótechnikával készült, és mindenki megtalálhatja rajta a neki tetsző dalt a hamisítatlan soft-rock-tól, a keményebb alternatív vonalon át a lírai balladákig.

A korongon szereplő "Királynő" című sláger nem sokkal a megjelenés után a Friss Rádió Toplista-vezető helyére került. Az erőteljes médiakritikát megfogalmazó dal a szépségkirálynőkre aggatott, aktualitásukat vesztett szerepekre is felhívja a figyelmet. A sors pikantériája, hogy a korong hivatalos megjelenésének napján a lemezborítón szereplő Dobó Ágnest megválasztották Magyarország 2010-es szépségkirálynőjének.

A Backdoor élő fellépésein különös hangsúly esik a zenét kiegészítő videó-aláfestésekre, melyek egy egyedi audiovizuális élmény létrehozását célozzák. A koncerteken a zenekar frontembere – Gulyás Balázs – felel a dalok előadóművészi megvalósításáért, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem musical-operett szakán végzett diplomás színész, jelenleg számos színházi társulat tagja.

A Backdoor zenekar mindenkori célja, hogy a szórakoztatás mellett értéket reprezentáljon zenéjével, és azt minél szélesebb közönséghez eljuttassa.

Elérhetőség:
Web: www.backdoormusic.hu
E-mail: backdoor@backdoormusic.hu
Tel.: +36 70 419 6141; +36 70 209 0654  
Zespół Blog

2010. október 18. 11:55

Class FM!

Jó hírünk van, sziasztok! :)
Sikerült felépítenünk regionális rádiókampányunkat az országos rádiókig, ugyanis október 15-én a Class FM is „befogadta” az „Égszínkék” c. dalunkat, ahol azóta is napi rotációban szerepel! Hurrá!!!! És köszönjük!
Kérjétek továbbra is a dalt mind a regionális... Kontynuować

Ostatni aktualizacja: 2010-12-31Koncert data
Nie koncert data dostępny!
Profil z zespół
Type: zenekari oldal
Rodzaj: POP
Styl: Soft Rock
Zakładać data: 2003
Fans: 0 osoba
Wizyta: 8886
Miasto: Debrecen
Głosować: 0
Web:
Członek: Bagyó Gábor János » ritmusgitár
Czuriga Dániel » zeneszerző, sologitár
Fehér Attila » dalszövegíró
Gál András » dobok
Gulyás Balázs » ének
Püski Tamás » billentyűk
Varga Zsolt » basszusgitár
A zenekar szerkesztői: Czuri
głosować
Favorited
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky